Szerző: Ágoston Hugó
2014. december 4. csütörtök, 08:38
Itthon a vesztes tábor Klausztrofóbiában szenvedő vezetői ész nélkül áldozzák fel egymást és magukat.

„A miniszterelnök bocsánatot kér mindentől és mindenkitől, aki él és mozog; zárt körben, majd sajtónyilvánosan is bejelenti: kész lemondani kormánytisztségéről, ha a megválasztott államelnök szavatolja, hogy az alkotmánynak megfelelően az új kormányfőt a parlamenti többség köreiből nevezi ki. (A még Cotroceni-ben agonizáló régi államelnök krónikus szavatolási-alkotmánybetartási képtelensége miatt ebben az ügyben nem szólítható meg: öt éve épp a szebenit nem volt hajlandó kinevezni kormányfőnek, a parlamenti többség akarata ellenére, helyette egy háromszoros beszédfrekvenciára állított, Boc nevű robotot emelve ölébe.) A miniszterelnök – miután két szocialista elődje hasonló deus ex machinák folytán bukott meg – a pártelnöki mandátumát is a választmányra bízza, lemondását természetesen nem fogadják el. Valakik tehát a párt élén akarják tartani, és valakik (nem feltétlenül ugyanazok) a kormány élén is meg akarják tartani. Nem hallgatva trollok százezreire.

Két évvel ezelőtt a miniszterelnök végleg elintézhette volna az államfőt, akinek menesztését több mint hétmillió ember pecsételte le, de nem meg. »Nem, ti nem tesztek ilyet!« – intett be Brüsszel, s az alkotmánybíróság egy éjszakai beosonás során hamisított dokumentum alapján tisztségében tartotta a játékost. A miniszterelnök nem kockáztatott – inkább lepaktált. „Pe cine nu laşi să moară, nu te lasă să trăieşti” (Akit nem hagysz meghalni, nem hagy téged élni) – mondja mélyenszántóan a román közmondás. Mintha kezdene kiderülni azonban, hogy a tragikomikus paktum nem az intézmények működését és egyensúlyát szavatolta, hanem egyfajta érdekközösséget és kezességet a két jómadár között. Bunda lehetett, miközben a szurkolóik még mindig vájják egymás szemét. Talán majd kiderül a huncutság. Meglehet, a szebeni szálfa választási győzelme lórúgásszerűbben érintette a daimoni E. U. asszony pártfogóját, mint a a kampányra mélyrománnak beöltözött vesztest. Most az a legérdekesebb kérdés, hogy a nagy kölcsönös feljelentősdi és a láncreakciószerű vallomásözön nyomán meddig, milyen magasra jut el a nekilódult DNA a maffiák leleplezésében és a korrupt politikusok törvény elé citálásában. Lehullnak-e a legnagyobb fejek is? Mindkét oldalon!?

A fészbuk-mozgósította fiatalok itthon és külföldön »Le a kommunizmussal!« jelszó alatt tüntettek. Úgy tűnt, Victor Ponta személyesíti meg számukra a kommunizmust. (Ahogy Tőkés László számára az RMDSZ.) Tömeglélektani magyarázat létezik – közhely, hogy minden katonaköteles korú nemzedék legalább egyszer meg akarja buktatni a kommunizmust –, de azt talán mégis figyelembe vehették volna, hogy Victor Ponta nemcsak hogy nem volt kommunista, de egyenesen résztvevője volt az Egyetem téri antikommunista tüntetéseknek, s még a kampányfőnöke sem volt párttag a régi rendszerben. Ezzel szemben nagyon az volt az államelnök, szekuval és nemzetközi csencseléssel súlyosbítva... Mindkét fél a változást tűzte zászlajára, a szurkolók is – csak éppen nem ugyanarra gondoltak. Az egyik egy bűnös rendszert, a másik egy tojáshéjjal a fenekén bravúroskodó parvenüt készült leváltani.

Ha már a »kommunistaellenes« tüntetésekről van szó, veszélyes vizekre evez egy gyorselemzés szerzője: emlékeztet arra, hogy a hitleri Németországban is ezt kiabálták először, utána jött a »Le a zsidókkal!« Eszembe se jut megkérdőjelezni a külföldi szavazás szabotálása miatt kibontakozott tüntetések jogosságát. Gondolatban sem foglalkozom a bizonyíthatatlan gyanúsítással, hogy helyenként egyes tüntetők tulajdonképpen szociális jogaik mellett álltak ki. (Olyan értelemben, hogy kevesellték a szavazatukért kapott negyven – húsz előtte + húsz utána – eurót. Sok aljas rágalom...) Viszont a külföldön történteket, a nehezítő körülmények ellenére (például hogyan lehet bebizonyítani, hogy az összegyűltek valóban mind szavazni jöttek?), csakugyan ki kell vizsgálni! Az állampolgárok alkotmányos jogának korlátozása olyannyira komolyan veendő, hogy már a 2009-es visszásságoknak utána kell járni. Öt évvel ezelőtt összehasonlíthatatlanul kevesebben szavaztak (igaz, ezt ellensúlyozta a szavazatonkénti négy másodperces frekvencia Párizsban), de akkor is rengetegen rekedtek kinn, zúgolódás is volt, rendfenntartók erőszakos beavatkozása, talán még kommunistázás is. A Központi Választási Iroda sok takaros jegyzőkönyvet tartogat – kéretik azokat is kivizsgálni! Az összest, és akkor már kronológiai sorrendben."

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/6555
A Kincses Kolozsvár Egyesület által kezdeményezett civil állásfoglalást ma iktatták a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen.
Csak egy ilyen helyen történhet meg, hogy egy szökött szekus rövidre zárja az államgépezetet.
Pedig Nagy Zoltán nevét rebesgették jól értesült körökben.
Még így is, hogy ma végül nem került a kormányülés napirendjére a részleges közkegyelmet és amnesztiát biztosító rendelet.
Alakváltók című regénye nagyon bejött az egyesületnek.
A bányászosztály menetelésének üteme a fél évszázaddal korábbi kommunizálást idézte fel.
Képmutatás Kolozsvár önkormányzatának hírnevét félteni Horváth Anna miatt, miközben a kormányban ott van Lia Olguța Vasilescu.
Nem is csoda, hiszen Erdélyt a magyarok akarják, most meg a Dodonék vinnék Moldvát.
És a tervezett Btk-módosítással is.
A hírszerző szolgálat elegáns húzással kivonta magát a vizsgálat alól.
Egy bajszos és rossz fogú kisisten, aki a dagadt seggével csücsül a kőtrónuson. Na ki az? Sabin Gherman megmondja.
Így akadályozná meg, hogy a kabinet fű alatt amnesztiatörvényt fogadjon el.
Antonio Tajani megválasztását a konzervatívok és a liberálisok közötti alku is segítette.
Mindenki sejtette, hogy a SRI aktívan beavatkozott az igazságszolgáltatás folyamatába. Most itt a bizonyíték.