Kiáll Moldova demokráciájának megszilárdítása mellett Johannis

Első ígéretét teljesítette Klaus Johannis frissen megválasztott államelnök a Chișinăuban tett pénteki látogatásával.
Hirdetés

Johannis a Nyugat-barát Vlad Filat volt moldovai kormányfőnek, a Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) elnökének meghívására utazott Chișinăuba Mihai Răzvan Ungureanu és Vasile Blaga társaságában. Egy közös sajtótájékoztatón elmondta: a november 30-án tartott parlamenti választáson Moldovának esélye van arra, hogy egy európai jövőt válasszon magának. A választáson részt vevő minden politikai pártnak kötelessége a moldovaiak érdekeit szolgálni, anélkül, hogy feszültséget keltenének az államban élő nemzeti közösségek között. Hozzátette: a romániai elnökválasztáson is hasonló volt a tét, ekkor a román választópolgárok a nyugat mellett döntöttek. Románia elnökeként megígérte, hogy országa támogatni fogja Moldova területi integritását és gazdasági törekvéseit.

A látogatásnak szimbolikus üzenete van, ez volt Johannis első külföldi látogatása azóta, hogy megnyerte a novemberi elnökválasztást. Még a kampány során Moldova és Románia egyesítésével kampányoló Victor Ponta azzal támadta a szász jelöltet, hogy még nem járt Moldovában. Ekkor Johannis megígérte, hogy megválasztása után első útja ide fog vezetni.

Vasárnap Moldovában parlamenti választást tartanak, amelynek tétje az, hogy a Nyugat-barát pártok vagy az Oroszországgal való együttműködést erősíteni akaró kommunisták nyernek.  

Hirdetés