SZNT: nem csak különleges kegy az autonómia

Az ENSZ genfi rendezvényén állt ki az önrendelkezés joga mellett a nemzeti tanács.
Hirdetés

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői azt szorgalmazták az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Genfben zajló kisebbségi fórumán, hogy a nemzetközi közösség ne tekintse a konfliktusokat lezáró engedménynek a kisebbségi autonómiaformákat.

Az SZNT Izsák Balázs elnök által vezetett küldöttsége kedden és szerdán vett részt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által szervezett fórumon, melyet azért hívtak össze, hogy megvitassa azt a dokumentumtervezetet, amely a kisebbségek elleni erőszak témakörében megalapozza és kiegészíti az Izsák Rita független jelentéstevő által előterjesztett tervezetet.

Az SZNT képviselői felszólalásukban nyomatékosították, hogy a dokumentumnak az inkluzív döntéshozatal legjobb eszközeként kell utalnia a területi és a kulturális autonómia különböző formáira.

Úgy vélték, hogy a nemzetközi közösség országainak „meg kell haladniuk azt a szemléletet, amely a konfliktusokat lezáró engedményként kezeli a kisebbségeknek biztosított különböző autonómiaformákat”. Szerintük ugyanis az autonómiaformák „az alapvető emberi jogok garanciái, a demokratikus egyensúly intézményei, az államok közötti kapcsolatokban pedig a tartós stabilitás tényezői”.

Az SZNT képviselői utaltak az Európa Tanács 2003-ban elfogadott 1334-es határozatára, mely Andreas Gross svájci képviselő jelentése alapján született. Azt tartották a dokumentum előnyének, hogy nem egyoldalúan közelíti meg a kérdést, hanem a kisebbségeivel szemben gyanakvó államok félelmeit is lebontja, kimondva, hogy az autonómiából származó előnyök nem áshatják alá az államok nemzetközileg elismert határait.

Hirdetés

„A konfliktusok megelőzéséhez az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa azzal is hozzá tud járulni, hogy az Európa Tanács idézett határozatában megfogalmazott elveket és ajánlásokat a nemzetközi közösség szintjén megerősíti, hogy ezek az emberi jogok, a demokrácia és a béke előmozdítóivá váljanak az egész világon” – közölte a genfi tanácskozáson ismertetett álláspontját az SZNT.

A Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet képviselői szerint az ENSZ-nek ösztönöznie kell „a kisebbségvédelemre vonatkozó legjobb gyakorlatoknak a tagállamok közötti cseréjét”.

 

Hirdetés