Hegedüs Csilla adna a kultúrának

Mármint 30 százalékkal nagyobb költségvetést. Kelemen Hunor miniszterségét tartja irányadónak.
Hirdetés

Alig tette le a hivatali esküt Hegedüs Csilla, Románia új kulturális minisztere és miniszterelnök-helyettese, máris vázolta a kultúra finanszírozásával kapcsolatos terveit. Reményei szerint ugyanis jövőre 30 százalékkal sikerül megnövelni a kulturális tárca költségvetését. Hegedüs szerint sok tennivaló van, de a kultúra minél nagyobb összegű finanszírozásának a biztosítása az abszolút prioritás.

Az a célja, hogy a kultúrának szánt keretösszeg ismét akkora legyen, mint 2011-ben, amikor Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt a kulturális miniszter. Ez lehetővé tenné, hogy növeljék a kulturális programok támogatását, így a romániai magyar kulturális programokét is. Ezen belül kiemelte az épített örökség finanszírozásának növelését, a magyarsághoz kapcsolódó épített örökségét felújítását, a szellemi örökség megismertetését is, valamint a hazai magyar alkotók támogatását. 

Emlékeztetett arra, hogy a kulturális minisztérium, még Kelemen Hunor regnálása idején, felterjesztette az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökségének listájára a csíksomlyói búcsút, de abban a két évben, amikor nem magyar miniszter volt a szaktárca élén, a dossziét elsuvasztották.

Hirdetés