Költségvetés a ködben

Egy osztogató, valóságtól eltekintő költségvetés újra mély válságba sodorhatná Romániát.
Hirdetés

„Talán, hogy az SZDP-kormány körüli rossz hangulatot csillapítsa, tegnap a költségvetési miniszter végre előrukkolt valamivel, ami ellentmond minden találgatásnak, feltételezésnek, szakértői véleménynek. Remekül teljesített a gazdaság, jelentősen nőttek az állam bevételei, gond egy szál sincs, sőt, akár áfacsökkentésről is szó lehet jövőben – nyilatkozta Darius Vâlcov. Oly optimistán írta le a helyzetet, hogy, aki hallgatta, az volt az érzése, még mindig a kampány teljében vagyunk.

A miniszterelnök egyelőre hallgat, még magához sem tért dubai kiruccanása után, éles támadások fogadták itthon, egyre inkább inog helyzete pártjában is, nemcsak a kormány élén. Nem csoda hát, ha hívei derűlátó költségvetési kilátásokkal próbálják menteni, ami még menthető. A számok azonban makacs dolgok, nem lehet velük a végtelenségig bűvészkedni, a mínusz nem varázsolható egyetlen tollvonással plusszá, akkor sem, ha ez a jelenlegi kabinet túlélését biztosítaná.

Még szerencse, hogy a december elején Bukarestbe érkező IMF- és EB-küldöttség is átfésüli, véleményezi a javaslatot, nem engedi magában tombolni a talajvesztett kormányt. Egy osztogató, valóságtól eltekintő költségvetés ugyanis újra mély válságba sodorhatná Romániát, és a szocdemek, illetve Victor Ponta becsületének megmentéséért ez azért túl nagy ár volna.”

Hirdetés