És mégis megvan Ponta költségvetése

Victor Ponta egyetlen salamoni döntéssel megoldotta a költségvetés gondját. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Hirdetés

A 2015-ös költségvetés még várat magára! Ez volt Victor Ponta üzenete, alig hogy leszállt a gépről az Otopeni Repülőtéren. „Csak azért jöttem, hogy kivegyek még némi pénzt a költségvetésből. Utána máris visszarepülök Dubaiba, szórakozni még egy kicsit. Beismerem, felkészületlenül indultam útnak, pár tízezer euróval a zsebemben”, nyilatkozta a jelenlegi miniszterelnök.

Ponta elégedetten nyugtázta, hogy sikerült elodázni a 2015-ös költségvetés elfogadását. Ilyen vagyok én. Egy nagyívű politikus. Mert képzeljék csak el: ha megvan a költségvetés, most a saját zsebemből kéne előhalásszam a szabadságpénzt”, jelentette ki. „Így viszont kiveszek kicsit az oktatásból, kicsit az egészségügyből, a maradékot a honvédelemből, és kész, meg is van a vakációs költségvetésem.”

A miniszterelnök felszólította a többi peszedés kollégát is, használják nyugodtan a költségvetési összegeket vakációs célokra, hiszen ez az utolsó ilyen lehetőség az idén. „Ha elfogadjuk az új költségvetést, annyi a lenyúlásnak. Végül is komoly politikusok vagyunk. Vannak pillanatok, amikor lopunk, aztán vannak olyanok, amikor visszafogjuk magunkat. Nem szabad összekeverni a dolgokat.”

Hirdetés