„Megbánása, a határozottan és világosan kifejezett választói akarathoz való alkalmazkodása egy hétig sem tartott. Két nap után odadobta a gyeplőt a miniszterei közé, és szabadságra ment, nyilatkozata szerint a „nála is jobban szenvedő” családjával kívánta feldolgozni az őt ért vereséget.

Pedig abban a pillanatban még nem állt olyan rosszul: stabil többséggel rendelkező kormányfő maradt, és minden eszköze megvolt ahhoz, hogy javítson eddigi rossz teljesítményén, illetve megítélésén. Már csak saját jól felfogott érdekei miatt is, hiszen hitele, pozíciója alaposan megingott, nem csupán a lenézett, megvásárolhatónak tartott lakosság körében, hanem pártján belül is sokan követelték lemondását. A kívülről nagyon egységesnek és szervezettnek tűnő SZDP irányításáért ugyanis több belső csoportosulás küzd egymással, és ebben a pártban már hagyomány lett a sikertelen elnökjelöltek mellékvágányra állítása. Így szorult egyre hátrább Adrian Năstase, akit már a börtöntől sem tudtak vagy akartak megvédeni egykori elvtársai, így vált jelentéktelen szereplővé Mircea Geoană; még a mandátumait teljesítő Ion Iliescu szava sem számít már.

A még mindig erős és állásaikat keményen őrző vörös bárók aligha fogják lenyelni, hogy az általuk polcra emelt fiatalember most rajtuk gyakorolja a kampány során megnövekedett dölyfét és pimaszságát, hiszen nem egynek a bőrére megy a játék. És nem fognak kiállni mellette az alkalmi szövetségesek, a mindig hatalomhoz törleszkedő pártocskák sem, mert már nem várhatják tőle érdekeik érvényesítését.”