magyar-magyar párbeszéd
Timi
2014. november 20. csütörtök, 19:28
A fotó tanúsága szerint jó hangulatban telt a Magyar Állandó Értekezlet 13. plenáris ülése. Orbán Viktor mutatta az irányt, Tőkés László beszólt az RMDSZ-nek.

A magyar-magyar párbeszéd legfontosabb fóruma, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 13. alkalommal ült össze szerdán a magyar Parlamentben. A tanácskozást  Orbán Viktor kormányfő nyitotta meg, aki többek között arról beszélt, hogy 2015 szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. Jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben magyar nyelvű oktatási intézményekben, az ő számukat szeretnék jelentősen növelni. Ennek érdekében

Kárpát-medencei ösztöndíj-programot indítanak a szakmunkásképzésben részt vevő fiatalok számára.

A miniszterelnök szólt arról, hogy az idei a választások éve volt a Kárpát-medencében, és a magyar érdekképviselet megerősödött. A kormányfő gratulált Klaus Johannis román államfőnek (erről bővebben itt olvashatnak).

Válság idején Magyarország dolga az, hogy meghatározza saját érdekeit, pozícióit. Kommunista kérdésfeltevés az, hogy kinek az oldalára kell állni, azt a kérdést kell feltenni, mi a magyar érdek – fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve, szeretné, hogy a nemzeti önérdekelvű gondolkodás a magyar külpolitikai gondolkodásban is megjelenjen.

Ugyanakkor közölte: Magyarország gondolkodás nélkül teljesítette mindig a kötelezettségeit: a NATO tagjaként Magyarország elment Afganisztánban, az Egyesült Államok kérésére pedig Irakba. Most itt Közép-Európában történnek dolgok, és

azt várjuk el minden szövetségesünktől, hogy a magyar álláspontot képviseljék – fogalmazott.

Az MTI beszámolója szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, az egyetemes magyarság megőrzése feltétele a magyar nemzet fennmaradásának, „azért vagyunk itt, hogy építsük a nemzetünket".

A határon túli magyarság képviselőinek felszólalása rendjén Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a honosítási folyamat sikeréről és folytatásának fontosságáról beszélt. A Kárpát-medencei Autonómia Tanács elnökeként Tőkés arról is beszámolt, hogy folytatni kívánják az integrált autonómiaküzdelmet, mely mindeddig – véleménye szerint – nem tudott kellően megerősödni. A romániai államelnök-választás eredményét illetően úgy vélekedett:

az RMDSZ-nek bocsánatot kellene kérnie, mert az elmúlt 25 évben nem megfelelőképpen képviselte az autonómia ügyét,

ugyanakkor az Európai Néppárt tagjaként hallgatólagosan és nyíltan is a magyarellenes szocialista jelöltet, Victor Pontát támogatta.

Az Erdélyi Magyar Néppártot Toró T. Tibor elnök és Zakariás Zoltán alelnök képviselte. Toró kifejtette: konstruktív román-magyar párbeszéd alakulhat ki a Klaus Johannis megválasztásával kialakult új politikai helyzetnek köszönhetően. Egy egységes autonómiakoncepció szükségességét hangsúlyozta.

Délután tematikus blokkal folytatódott a tanácskozás, a szakállamtitkárok beszámoltak a Máért szakbizottsági üléseiről, Wetzel Tamás helyettes államtitkár a honosításról, Potápi Árpád János az aktuális kérdésekről beszélt, előadást tartott Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője.

Fotó: MTI

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/6325
A két brand öt évre szóló „érdekházassága” mintegy 600 ezer eurót hozott a kolozsvári önkormányzat által kezelt sportcsarnoknak és 9 millió eurót a helyi sportnak.
Az Európai Unió fővárosában kolozsváriak és váradiak is felléptek.
Amikor a román elemző hirtelenében nem is tudja, hogy az ukrán oktatási törvény ügyében miképpen viszonyuljon a magyarokhoz.
Mégpedig az eredetileg tervezett helyszínre, a Nyugati Pályaudvar falára Budapesten.
Nem szavazták meg a bűnvádi eljárás jóváhagyását.
Mi a hasonlóság Székely Csaba Bányavakság című drámája és a PSD között?
Semmi más nem inspirálta, csak az élet - mondta el a Főtérnek a világszerte ismert magyar rendező, aki a Cannes-i filmek fesztiváljának díszvendége volt Kolozsváron.
A visszavonást az RMDSZ javasolta. A PSD örömmel megszavazta.
A nemzetközi jog irányváltása az 1919–1920-as időszakban az egyes államok által másokkal szemben elkövetett nemi erőszak nyomán született meg.
A hétvégén a bélesi (jósikafalvi) tónál jártunk. A látvány lélegzetelállító. De van itt más is. Sajnos.
Romániát érthető módon nagyon érdekli a katalán helyzet. Hiszen neki is van egy „puskaporos hordója”: Erdély.
A második helyért a szociáldemokraták és a radikális jobboldaliak versengenek.
Tőkés László újabb elnöki megbízást kapott a szervezet tisztújító ülésén.
Ha ezt többször és többen kérdeznénk az utcáinkon kutakodóktól, sokkal többet tudnánk és mentenénk meg a saját múltunkból és örökségünkből.