Megvonhatják Borbély László mentelmi jogát is

Ha Johannis pozitívan válaszol Horațius Dumbravă bíró kérésére, akkor az RMDSZ alelnöke befolyással való üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel miatt felelhet.
Hirdetés

Horațius Dumbravă bíró, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagja nyílt levélben fordult Klaus Johannis újonnan megválasztott államfőhöz. Ebben értékelte, hogy a parlament konstruktív hozzáállása folytán több korrupcióval vádolt képviselő és szenátor ellen vizsgálat indulhatott, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy bőven akad még olyan politikus, akit csupán a mentelmi jog véd meg a bűnvádi eljárástól. A levélíró Varujan Vosganian, Daniel Chiţoiu, Borbély László, Vlad Cosma és Ion Stan nevét említette, akiknek a kiadatását korábban indoklás nélkül utasította el a parlament.

Dumbravă alkotmánymódosítást, illetve a mentelmi jog megvonásáról rendelkező új jogszabályt is szorgalmazott, annak érdekében, hogy a politikum ne gyakorolhasson nyomást az igazságszolgáltatásra.

Borbély Lászlót egyébként azzal gyanúsítják, hogy környezetvédelmi miniszterként 2011-ben – Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével – csaknem 20 ezer euróval vesztegette meg egy avasfelsőfalui üzletember, aki cserébe előnyös állami szerződéseket kapott a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóságtól.  

Fotó: Facebook.com

Hirdetés