Büntető

A szociáldemokratákkal együtt kormányzó RMDSZ sincs irigyelni való helyzetben, miután a választás előtt semleges álláspontra helyezkedett, a magyarok 80 százaléka pedig Johannisra voksolt.
Hirdetés

„Ponta azt hihette, hogy a kormányfői pozíciójából könnyedén beveszi az elnöki palotát. Ahogy szlovák kollégájának, Robert Ficónak, neki sem sikerült. Sőt a miniszterelnöki pozíciója is veszélybe került. Nem véletlenül sietett elismerni ellenfele győzelmét még azelőtt, hogy az első részeredmények nyilvánosságra kerültek: a párt székháza előtt akkor már több ezren tüntettek. Ponta pár mondatot mondott csupán, többek között azt, hogy »már nincs miért tüntetniük«.

A szociáldemokratákkal együtt kormányzó RMDSZ sincs irigyelni való helyzetben, miután a választás előtt semleges álláspontra helyezkedett, a magyarok 80 százaléka pedig Johannisra voksolt. Ez olyan ellentmondás, amely a szövetség egyes politikusai szerint a kormányból való kilépéssel oldható fel.

Paradox módon Johannis megválasztása éppen a mögé látványosan felsorakozott Tőkés-tábor külföldi nyomásgyakorlásra alapozó stratégiáját áshatja alá, hiszen nehéz lesz majd hitelesen panaszkodni a román államra, ha annak élén egy kisebbségi politikus áll. A kisebbségvédelem terén, ha valaminek, az RMDSZ ellenfelei által kárhoztatott kijárásos politizálásnak lehet esélye a következő időszakban is.”
 

Hirdetés