A mindig-maradás balladája

A párt kipáll, de nem búsul, / a hatalomért szopva nyel.
Hirdetés

A mindig-maradás balladája
Kovács András Ferencnek köszönettel

A párt kipáll, de nem búsul,
a hatalomért szopva nyel.
A nép csak hiába uszul,
míg nedves minden hosszú nyelv.
Válasz nem van, csak kinyilat,
nyelvük a seggekben dagad,
akár egy násznagy, úgy vigad:
a párt marad!

Ma támogatjuk, holnap már
meggondoljuk alaposan,
leszögezzük a doktrínát,
és kikiáltjuk szaftosan:
a kisebbségnek érdeke,
hogy tapadjon, mi letapadt,
élvez a többség feneke:
a párt marad!

Kialkuszunk mi ezt meg azt,
a megoldás a maradás.
Áruló, ki vitát fakaszt!
És kié lesz majd a kalács?!
Hosszú, türelemmel viselt
maradás után – a szavad
ne felejtsd! – jön a siker:
a párt marad!

Hirdetés

Nem hitted volna, ugyebár?
De hát az agy, az mégis agy.
Az nem henyél és nem tunyál,
nem fagyasztja be semmi fagy.
Nem rémíti az új szitu,
nem változik az akarat,
történjék bármi is, figyu:
a párt marad!

Herceg! Így folyton boldogok,
folyton csak egyre magyarabb.
Mert legyen bár célod, okod:
a párt marad!

Hirdetés