Újra megnyitják a kommunista diktatúra egyik áldozatának ügyét

Gheorghe Ursu egykori román politikai fogoly ügyében 1985-ben a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán életét vesztette.
Hirdetés

Újrakezdik a bűnügyi vizsgálatot Gheorghe Ursu egykori román politikai fogoly ügyében, aki 1985-ben a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán életét vesztette – közölte szerdán a bukaresti katonai táblabíróság.

Gherghe Ursu fia, Andrei Ursu október közepétől 17 napon át éhségsztrájkolt, azt követelve, hogy vonják felelősségre a hírhedt politikai rendőrség, a Securitate azon tisztjeit, akik szerinte apját halálra kínozták. Az éhségsztrájkot azután függesztette fel, hogy Tiberiu Nițu legfőbb ügyész múlt héten közölte vele: elrendelte valamennyi olyan, az üggyel kapcsolatos dosszié újbóli kivizsgálását, amelyet vádemelés nélkül zárt le az ügyészség. A legfőbb ügyész rendelkezését erősítette meg szerdán a katonai táblabíróság.

Az építészmérnökként dolgozó Gheorghe Ursut 1984-ben munkatársai feljelentése nyomán tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut azzal is vádolták, hogy Romániát lejárató kommentárokat juttatott el a kommunista diktatúrát bíráló, az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

1985 novemberében bekövetkezett erőszakos haláláért eddig Ursu egy volt cellatársát vonták felelősségre (aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte), valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azokat a vizsgálatokat, amelyek a vallatást vezető Szekuritáte-tisztek esetleges bűnösségére próbáltak fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. Ezek újranyitását rendelte a főügyész az áldozat fiának, az Egyesült Államokban élő Andrei Ursu bukaresti éhségsztrájkja nyomán.

Romániában – mint ismeretes – több más büntetőeljárást indítottak az elmúlt évben a „kommunista pribékeknek” nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatása érdekében a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentései nyomán.
 

Hirdetés