Naprakés
béel
2014. november 13. csütörtök, 11:39
Horribilis összegeket adott a kormány az ortodoxoknak. Igaz, a kampány során meg is hálálják.

Egyházi vonalon is megpróbálja magának az államfőválasztás megnyeréséhez szükséges szavazatokat biztosítani a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), miután számos, vitatott anyagi fedezetű gazdasági döntéssel csökkentett bizonyos járulékokat, vagy engedett el lakossági tartozásokat. A kormány az elmúlt hetekben több ízben is jelentős összegeket juttatott az ortodox egyháznak templomok és egyházi központok építésére, illetve felújítására.

Közismert tény, hogy Romániában az ortodox egyház jogilag nem, de tényszerűen államegyházként működik. A nacionalista érzelmek felkorbácsolásával politikai tőkét kovácsolni akaró megszólalók rendszerint nemzeti egyházként hivatkoznak rá, és a románság egyik lényegi elemeként határozzák meg az ortodox hitet – ezért számít ma is megtűrt, kellemetlen elemnek a román görög katolikus egyház.

Maga a szociáldemokrata kormányfő, a PSD államfőjelöltje, Victor Ponta is azzal alapozta meg kampányát, hogy fontosnak tartotta megjegyezni: román és ortodox (mindezt abban a kontextusban, hogy legesélyesebb ellenfele, Klaus Johannis német és evangélikus), most pedig az egyik kormányülésen hatmillió, egy következőn 14 millió lejt utalt ki a kabinet ortodox templomok, illetve kolostorok építésére a kormány különleges pénzalapjából.

A döntések időzítése alapján egyértelmű, hogy kampánylépésről van szó. A románok nagy többsége ugyanis hívő, vallásos embernek tartja magát, ami maga után vonja, hogy gyakran jár templomba, másrészt pedig azt, hogy a papoknak – különösen a Kárpátokon túli, vidéki régiókban – továbbra is hatalmas befolyása van a tömegek fölött.

Az ortodox egyház „kistafírozásával” a nagyobbik kormánypárt egyrészt nemzeti elkötelezettségét és a vallás iránti tiszteletét próbálja bizonyítani, másrészt biztosítani akarja az egyház jóindulatát, azt, hogy a választás előtti napok liturgiáin a pópák majd méltatni fogják a szociáldemokraták elévülhetetlen érdemeit az egyház fenntartásában, burkoltan vagy kevésbé burkoltan a rájuk való szavazásra ösztönözve az embereket. Ebben nem is tévedtek, hiszen az elmúlt napokban nyilvánosságra került felvételek tanúsága szerint számos ortodox templomban buzdítottak a baloldali jelöltre való szavazásra, mivel ortodox és román.

Az ortodoxok templomépítéseinek finanszírozása több szempontból is problémás. Az ország gazdasági helyzete igazából aligha tenné lehetővé, hogy templomépítéseket finanszírozzanak az adófizetők pénzéből, a PSD rövid távú kampányérdekeit szem előtt tartva rendezett kampányosztogatást a görögkeletiek körében, miközben jelentős infrastrukturális beruházások stagnálnak, alig épülnek autópályák, a vasútvonalak jelentős részét pedig éppen felszámolni készülnek.

Az egyházak adólejekből történő finanszírozása ugyanakkor nem eleve ördögtől való, azonban a templomépítés pénzelése nem a kormány feladata – csupán olyan egyházi tevékenységekre elfogadható a közpénzek folyósítása, amelyek közösségi szükségleteket elégítenek ki: iskolafenntartás, kórházüzemeltetés, idősgondozás, szociális intézmények működtetése.

Ráadásul az ortodox egyház ilyen mérvű támogatása diszkriminatív is a többi egyházzal szemben, még abban az esetben is, ha ez a legnagyobb létszámú egyház Romániában. Magyar szempontból pedig különösen visszás, hogy miközben vagy a tulajdonjogot eleve elvitatva, vagy arra hivatkozva, hogy állami, önkormányzati intézmények működnek bennük, az elkobzott egyházi ingatlanok jó részét ma sem hajlandóak visszaszolgáltatni, az ortodox egyházat közpénzből támogatják új ingatlanok – ráadásul templomok – építésében.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/6079
A csendőrség büntette meg az egyenruhások sértegetése miatt.
Nagy Orbán színészként 21 éve tagja a Harag György Társulatnak. Versenyvizsgán nyerte el az igazgatói tisztséget.
Például azok fejében, akik, úgymond, ezt a szerencsétlen országot irányítják. De csalódnunk kell. Nincs nekik. Andrei Pleșu írása.
Az ellenzék ellenkezett, de a PSD már ma napirendre vette és megszavazta. Megússzák az összeférhetetlen honatyák is.
Ez egy „rendkívüli helyzetekben esedékes ad-hoc eljárás”, mivel aggódnak, hogy veszélybe kerül a korrupcióellenes harc.
És Kolozsvár is kiemelt helyszín lesz, naná.
Ritka pillanat, amikor az oroszok KIVONULNAK valahonnan.
A Kolozsvári Kőszikla Gyülekezet lányai saját készítésű portékáikkal segítenek a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásában.
Nagyon úgy néz ki, hogy a dísztribünökön bűnözők, bűnügyesek és sunnyogó csicskásaik állnak majd. A másik oldalon meg a nép, amely megszavazta őket.
Ludovic Orban, Dan Barna és Dacian Cioloș is kiment az utcára az igazságügyi módosítások ellen tüntető tömeg tagjai közé.
Ő volt az, aki 1990 márciusában Marosvásárhelyen a magyarok megsegítésére vezette a cigányokat a magyarellenes pogrom idején.
Bepillantottunk a legújabb magyar gyártású sorozatok kulisszái mögé. Bűn és bűntudat, retró és vintage a kolozsvári kommunikációs napokon.
És többen meg is sérültek.
Kijev szerint mindeközben az Európa Tanács alkotmányjogászai nekik adtak igazat.