„A KO-t Iohannis magának köszönheti. Hamiskásan, taktikásan magának követelte az utolsó csapás jogát. Kíváncsian vártuk, mire készítették fel edzői, a tapasztalt Vasile Blaga és a támadások nagymestere, Ludovic Orban. Ám csakhamar kiderült, balgaságra biztatták Iohannist, akinek orrán csattant Ponta kontrája. »Ha fiatalkorában Raţiura szavazott, s később is egy liberális jelöltre, most rám szavaz?« – kérdezte hamiskásan Iohannis. A replika az egyetlen, ami ebből a szánalmas döntő vitából fennmarad: »Nem, mert Ön nem Raţiu, és nem Crin Antonescu, Ön valójában Traian Băsescu, és én soha nem szavaztam Băsescura.«

A tévéviták soha nem befolyásolják a biztos szavazókat. Akik Ponta-pártiak, azok kedd este is úgy látták, kedvencük hengerelt. Akik Iohannis-hívek, azok bizonyosak abban, hogy a szász tarolt. Két kísérlet igazolja, hogy a biztos választók kialakult véleményét a tények, tartalmak, amelyeket a sajtó közvetít, nem befolyásolják. (…)

Talán jobban tette volna Iohannis kampánystábja, ha nem hajszolja bele az ügyetlen kommunikátor, vitaképtelen, néhol a felkészületlen tanuló benyomását keltő jelöltjét a tévévitá(k)ba. Biztos szavazói úgyis arra „emlékeztek” volna vasárnap, hogy az elmúlt héten ő volt a jobb a képernyőn.

A bizonytalanokat – én közéjük tartozom – egyikük sem győzte meg. Márpedig Iohannisnak egyetlen esélye a bizonytalan szavazók megnyerése. Ha pontozóbíró lennék úgy ítélnék, hogy ez a mérkőzés 0:0-val végződött. Zéró nullával. A zéró a színvonalat, a nulla az eredményt jelöli.

Ezek után – Caragiale pityókos polgárához hasonlóan – továbbra is gondban vagyok: »És én akkor kit válasszak?«”