Tavasszal kapnak táblagépet a harmadikosok

Amin nem lehet rendesen olvasni a nemrég elkészült e-tankönyveket. Így digitalizál a román tanügy. Osztályonként húszmillió euróért.
Hirdetés

Mind az összes, mintegy 220 ezer romániai harmadik osztályos gyerek táblagépen tanulhat jövő márciustól – jelentette be Răzvan Cotovelea, az információs társadalomért felelős miniszter.

A táblagépeket versenytárgyaláson szerzik be, amelynek összértékét 20 millió euróra becsülik. Ennek 85 százalékát európai alapokból fedezik, mondta ma a miniszter a Románia 2020 országos digitális stratégia bemutatóján.
 
Cotovelea becslése szerint a másodikosok és a negyedikesek 2015 első félévének végén kaphatnak ugyanilyen táblagépeket. A miniszter szerint a beruházás korosztályonként 20 millió euróba kerül, számítása szerint a másodikos, harmadikos és negyedikes diákoknak összesen 500 ezer táblagépre lesz szükségük.
 
A digitális stratégia lanszírozását és a tanügy digitalizálását beárnyékolja (sőt bepixelezi), hogy az eddig kifejlesztett digitális tankönyvek nem olvashatók rendesen a táblagépeken. A Digi 24 hírtelevízió összeállítása szerint ezeket úgy fejlesztették ki, hogy személyi számítógépen könnyen olvashatók, de a formátum nem alkalmazkodik automatikusan a táblagépek kisebb képernyőjéhez. Ráadásul több hang- és videóanyag olyan fájlformátumban került fel, hogy azokat a tanügyminisztérium kifejlesztette applikációban nem lehet lejátszani.
 
Mindezt annak ellenére, hogy a tankönyvek kifejlesztésére kiírt pályázatban szerepelt, hogy a digitális változat legyen könnyen kezelhető számítógépen, táblagépen és okostelefonon is. A kiadók a minisztériumot hibáztatják, hogy az mindössze 45 napot adott nekik a tankönyvek digitalizálására.

Hirdetés