Ponta elkotyoghatta: nincs palagáz Romániában

Az elmúlt év egyik legnagyobb környezetvédő felhorgadása bizonyulhat árnyékra vetődésnek.
Hirdetés

Úgy tűnik, Romániának nincsenek palagáztartalékai, így a sok hűhó vélhetően a semmiért folyt  mondta Victor Ponta miniszterelnök vasárnap este egy televíziós műsorban.

Ponta arról beszélt, hogy Romániának törekednie kell az energetikai függetlenségre, hogy rendelkezzék megfelelő szárazföldi és tengeri kitermeléssel. A műsor moderátora erre azt mondta, hogy a palagáz témáját kicsit halasszák, mivel a fekete-tengeri tartalékok 30 évre biztosítják az ország energetikai függetlenségét.

A kormányfő erre reagálva válaszolta, hogy a palagáz-kitermelés kérdése mindenképpen halasztódik, mivel

„úgy tűnik, Romániának nincsenek palagáz-tartalékai,

és a harcok egy nem létező valami miatt folytak”. Ponta nem volt hajlandó többet elárulni erről a témáról.

Romániában az amerikai Chevron társaság végzett próbafúrásokat palagázt keresve. A Chevron júliusban fejezte be a két hónapig tartó kutatást, amelynek eredményeit 2015-ben hozza majd nyilvánosságra. Az amerikai társaság egyelőre nem erősítette meg azt az energetikai piaci körökben korábban felröppent értesülést, miszerint Vaslui megyében

nem találtak elegendő mennyiségű palagázt.

Hirdetés

A Chevron májusban kezdte el a próbafúrásokat a Vaslui megyei Siliştea-Pungeşti térségében. A társaság még 2013 októberében megszerezte a fúrási engedélyt, ami kiváltotta a helyi lakosság felzúdulását. A helybélieken kívül környezetvédők, a Greenpeace aktivistái is részt vettek a tüntetéseken, amelyek során többször is összecsaptak a rendfenntartó erőkkel. Az elmúlt évben országszerte több helyszínen zajlottak megmozdulások a palagáz-kitermelés ellen.

 

Hirdetés