Összefogás a vörös veszedelem ellen

A román szellemi elit levele is jelzi, a távolmaradás Pontának kedvez, tehát a szövetség áttételesen ugyan, célozgatások szintjén, de ismét a baloldal mellé sodródott.
Hirdetés

„Összezárnak tehát Johannis mellett a demokratikusan gondolkodó románok, s szavaikat mintha erősítené a baloldal válasza. Ponta tábora a nacionalista kártyával felel, Románia egységéért aggódik, meglovagolja a Temesváron, Kolozsváron feltűnt föderalizálást, autonómiát követelő jelszavakat, és Johannis nyakába varrnák az ország szétdarabolásának szándékát. S bár a közvélemény-kutatások még mindig Ponta fölényét jelzik, nem lehetnek nyugodtak a szociáldemokraták, hisz egyre erőteljesebb és egyre hitelesebb az ellenük szólók hangja.

Magyar térfélen a nemzeti oldal szavai csengnek egybe a román ellenzék, értelmiség, az utcán tiltakozó ifjak hangjával. Az RMDSZ a semlegességet választotta, azt sugallja, nem a mi ügyünk a választás, jobb, ha nem szólunk bele, inkább otthon ülünk. Csakhogy, mint a román szellemi elit levele is jelzi, a távolmaradás Pontának kedvez, tehát a szövetség áttételesen ugyan, célozgatások szintjén, de ismét a baloldal mellé sodródott. Mi azonban megtehetjük, hogy nem őket követjük, és 25 évvel a kommunizmus bukása után a demokráciára voksolunk.

Két gyökeresen ellentétes oldal csatája ez, lehet mérlegelni, melyiket választjuk. Túl kell lépnünk a jogos elkeseredettségen, kiábrándultságon, és jövő vasárnap mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ne térhessen vissza a vörös veszedelem.”

Hirdetés