Az RMDSZ elkerülte az öngyilkosságot

Hogy Ponta nyílt támogatása valóságos öngyilkosság lett volna az RMDSZ számára, még távolról sem jelenti azt, hogy ezesetben Iohannis támogatása volt a megfelelő opció.
Hirdetés

„Így hát maradt a harmadik opció, amivel lehet, hogy a szövetség mindkét jelöltet magára haragítja, viszont annyira azért mégsem, hogy bármelyik fél is árulónak tekintené az RMDSZ-t ezért, így nyitva marad a további együttkormányzás lehetősége mindkét irányba.

Tehát az RMDSZ nem az erdélyi magyarság, hanem a saját túlélése érdekében hozta meg ezt a döntését, és folyton hatalomra törő pártként nem is tehet mást, mint, hogy a saját érdekeit tartsa szem előtt, amit azonban úgy kell tálalnia, mintha az az erdélyi magyarság érdeke lenne.

Az RMDSZ-nek most a legfőbb érdeke az lenne, hogy támogassa Pontat, viszont ezt képtelenség a magyarság érdekeként tálalni (merthogy nem is az), ezért döntött a semlegesség mellett. Ponta nyílt támogatása nagyon sok szavazatába került volna az RMDSZ-nek, ami persze

nem jelenti azt, hogy fű alatt az RMDSZ-es káderek, polgármesterek, tanácsosok, pártkatonák nem fogják hordani az embereket Pontara szavazni. Talán volt egy megegyezés is a PSD-vel arról, hogy az RMDSZ a nyilvánosság előtt a semlegesség pózát veszi fel, de a háttérben minden lehetséges eszközzel tolja Ponta szekerét. Megjegyzem, ez is az RMDSZ érdeke, de hogy az erdélyi magyarságé is-e, azt döntse el minden magyar maga. November 16-án.”
 

Hirdetés