Szerző: Magyari Lajos
2014. november 7. péntek, 06:38
Nem az államok és az államok feletti szerveződések, hanem a népek joga saját sorsukról dönteni.

„Bevallom, kezdtem teljesen tanácstalanná válni a nyugati politizálás és értékérvényesítés tekintetében. Itt van mindjárt az önrendelkezési jog értelmezése és kegyes osztogatása. Annak idején a NATO alaposan megbombázta Jugoszlávia szerb maradékát, s a koszovói albánoknak lehetővé tette az önállósulást. Nem autonómiát, hanem saját, független államot! Teljesen egyetértettünk vele, ahogyan azzal is teljesen egyet­értenénk, ha a katalánok végre megvalósíthatnák saját államukat, ha Szardínia szárd állam lenne, Korzika pedig korzikai, ha a belgiumi vallonok és flamandok a sok-sok kölcsönös utálkozás után bontópert határoznának el, mert ez mind a népek önrendelkezésének a körébe tartozik. Nem az államok és az államok feletti szerveződések, hanem a népek joga saját sorsukról dönteni. Akár a hovatartozásról, akár a szövetkezésről, akár az önrendelkezésről. Az autonóm létről pedig legfőképpen. De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!

A koszovói állam kikiáltásakor értetlenül álltam Szlovákia, Románia és Oroszország tagadó álláspontjával szemben, bár különböző, de azonos irányba mutató motivációkat tudtam. A szerb álláspontot értettem, ma is értem, bár őnekik legalább annyi tanulságot illett volna levonni a történtekből, hogy jobb széles körű autonómiát adni egy tartománynak, mint végleg elveszíteni azt."

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/5947
Dodon és Orbán találkoztak.
Amiből kiderül, hogyan is működik egy ideje a román állam.
Klein Dávid is visszafordult, úgyhogy továbbra sincs olyan magyar hegymászó, aki oxigénpalack nélkül ért volna fel a csúcsra.
A város lassan belefullad a közlekedési dugókba.
Emellett Bulgáriában és Görögországban is, mintegy négyezer katona részvételével.
Á, nem, a magyarok jogaiért küzd. Csak a palotákban jobban lehet küzdeni. Már ha összejön a viszony.
Az Erdély-rajongó brit trónörökös először látogat a kincses városba.
Erdély egyik legnagyobb reneszánsz kastélyának lombos kertjében második alkalommal szervezik meg a Várkert Fesztivált.
Ha nem változtatnak a hozzáállásukon, lesz haddelhadd.
Zalău, Zilah, Zillenmarkt – ez áll majd a város bejáratainál.
Miért lenne március 15. ünnepnap Romániában? Hát az fáj a románoknak, na.
A háromszoros olimpiai bajnok viccesen üzent a bukaresti szervezőknek.
A Kolozsvár melletti Szászfenesen a legszennyezettebb a levegő. A lakók maguk mondják.
Ezekre hamarosan a telefonunk is válaszol Kolozsváron. Ha kommunikál az útmenti parkolóhelyekre kitett szenzorokkal.