Érdek és lelkiismeret

Ponta egyszerűen vállalhatatlan, ezt tudomásul vette az RMDSZ vezetése.
Hirdetés

„A szövetség szempontjából hatalmas előnye a semleges pozíciónak, hogy nem kell Ponta szekerét tolniuk a helyi RMDSZ-es vezetőknek, polgármestereknek. Ez önmagában is nyereség, mert amilyen közhangulat uralkodik mostanság az erdélyi településeken, igen hálátlan feladat lett volna a korrupcióellenes harc akadályozására törekvő, a nagyromániásokkal is szövetkező, egyre nacionalistább szólamokat hangoztató szocialista jelölt érdekében mozgósítani a magyarságot.

Ponta egyszerűen vállalhatatlan, ezt tudomásul vette az RMDSZ vezetése, és a korábbi tapasztalatok birtokában – 2004-ben Adrian Năstase, majd 2009-ben Mircea Geoană támogatására biztatták választóikat, eredménytelenül! – nem vállalták az újabb fiaskót.

Johannis mellé állni óriási politikai kockázatot jelentett volna az RMDSZ számára, elvégre ők a Ponta irányította kormánykoalíció tagjai. Nyíltan nem fordulhattak szembe a szocialistákkal, a hatalomról viszont nem kívánnak lemondani.

Marad tehát a semlegesség, illetve egy olyan burkolt üzenet, amelyből ért, akinek van füle a hallásra. Kelemen Hunor ugyanis megbízható partnernek nevezte tegnap Victor Pontát, Klaus Johannis irányában pedig meglehetősen elutasító volt – de talán még ennél is árulkodóbb az a megfogalmazás, amellyel üzenetét zárta az RMDSZ elnöke: »…az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.«

Feltűnő e nyilatkozatban a demobilizáló jelleg: nem biztatnak a részvételre, sőt, mintha azt sugallná az RMDSZ elnöke, hogy nincs is, amiért szavazni, nincs, akit választani. Márpedig az eléggé egyértelmű, hogy a távolmaradás Ponta, a nagyobb arányú részvétel Johannis érdekeit szolgálja.”

Hirdetés