„Az elnökválasztás első fordulójában ugyanis épp az erdélyiek választási jelenléte volt a leggyengébb, holott ők azok, akik döntő módon befolyásolhatják a végeredményt, ami nem pusztán egyik vagy másik politikus pályáját, hanem az egész ország sorsát megpecsételheti. Látszólag ugyan többen vannak, akik a korrupt és hazug posztkommunista oldal jelöltjét támogatják, de ha a második fordulóban több erdélyi győzi le fásultságát, kiábrándultságát, és ballag el a szavazókörzetébe, még van esély arra, hogy ne csak áldozatai legyünk a Dâmboviţa-parti mentalitásnak.

S lehet, hogy épp a magyarságon múlik, mert nem biztos ám, hogy az inkább liberális Tăriceanut hívei vakon követik a szociáldemokrata kormányba, nélküle pedig Ponta államelnöksége is elúszhat.

Igaz, Klaus Johannis sem mutatkozott magyarbarátnak, de ellenségnek sem, s a – kétségtelen szavahihetőséggel társuló – közömbösség még mindig jobb, mint a baloldalon hol nyíltabban, hol burkoltabban megmutatkozó gyűlölet. Victor Ponta időnként ígér ezt-azt az RMDSZ-nek, de az nem túl biztató, hogy egyik lehetséges kormányfőjelöltje a hírszerzési igazgató, és a külügyi titkosszolgálat volt főnöke, Meleşcanu is őt támogatja. Mi készül itt, kémállam?

Aggasztó az is, hogy a kormány egyik zsebpártja a szélsőséges Vadim Tudorral kötött megállapodást. Ezt azért a szintén nem magyarbarát liberálisok nem tették meg, és tudjuk, hogy a szociáldemokraták ígéretei mennyit érnek.”