Új gazdája van a gyalui kastélynak

Aki kulturális központtá szeretné alakítani.
Hirdetés

Gazdát cserélt a gyalui várkastély, amelyet Nagy Elek magyarországi üzletember vásárolt meg – a Krónika értesülései szerint kétmillió euróért – az ingatlanegyüttes Kanadában élő örökösétől, Barcsay Tamástól. A kolozsvári származású vállalkozó a Krónikának elmondta, a vétel és a 15. században épült kastéllyal kapcsolatos céljai egyaránt érzelmi alapúak. Méhes György író fia elárulta, az egész régióra kiható kulturális központot kíván kialakítani a várkastélyban, ám elsősorban az állagmegóvás a legsürgősebb feladat.

„A gyalui várkastély, mert itt várkastélyról beszélünk, Erdély egyik legrégebbi – vélhetően kora XV. századi, első írásos említése 1428-ból származik – és a legnagyobbak közé tartozó várkastélya. A hányatott sorsú ország történelmét a várkastély is osztotta.

Míg eredetileg a váradi, majd az erdélyi püspökségé volt, ezt követően Bocskaié, majd a Báthoryaké, míg a Bánffy család birtokába nem jutott, de a XVII. század közepén Izabella királyné lakhelyéül is szolgált. A Rákóczi-féle szabadságharc alatt a kurucok bevették, azután többször gazdát cserélt, sőt le is égett a XVIII. század elején, a XIX. században azonban visszakerült a Bánffyakhoz.

A kastély jelenlegi formáját Bánffy Dénes 1838-ból származó újjáépítésének köszönhetjük. Barcsay Ákos erdélyi fejedelem leszármazottaihoz egy XX. századi házasság révén került. Egy ilyen történelmi ihletettségű épülethez, melynek még ma is van 14 hektárnyi parkja, csakis a múltjához méltó hasznosítás illik. A felújításához szükséges források nagyságrendjét figyelembe véve az épületegyüttes vételára, a ráfordítás megtérülése illuzórikus. Ebből következik, hogy a vétel érzelmi alapú. És a céljaim is érzelmi alapúak, melyek szorosan összefüggnek származásommal, neveltetésemmel” – mondta el a Krónikának Nagy Elek.

További részletek az alábbi linken.
 

Hirdetés