Hatmillió koldus kerestetik

Nem tudni, mit szól majd Brüsszel ahhoz, hogy Romániában uniós pénzeket használnak – szavazatszerzésre.
Hirdetés

 „Miközben normálisabb országok igyekeznek felszámolni a szegénységet – vagy legalább is a statisztikák különös nyelvezetével eltitkolni a koldusok számát –, addig Romániában hatmillió koldus kerestetik. Igaz, Romániában minden »eredeti«: az volt a Ceauşescu-féle »szocializmus«, azzá lett az Iliescu által elképzelt »kapitalizmus«, és nem kevésbé tűnik sajátosnak és egyéninek a kolduskeresés. De miért is keres mostanság hatmillió szegény embert a kormány, pontosabban az európai alapokkal foglalkozó minisztérium? Azért, mert százmillió eurós pályázatot hirdetett meg, amelynek nyomán 18 kilós élelmiszercsomagokat oszthat ki a szegénységküszöb alatt élő embereknek, akik létszáma – a kormány adatainak megfelelően – hat és fél millió. Mindez igencsak derék, nemeslelkű cselekedet lenne – csupán az időzítéssel támad némi baj. A meghirdetett versenypályázat szerint ugyanis a lisztet, olajat, cukrot, babot meg – a szegény emberek számára – egyéb földi jókat tartalmazó csomagokat éppen október vége és december közepe között kellene szétosztani. Vagyis az államfő-választások időszakában. (…)

 
Nem tudni, mit szól majd Brüsszel ahhoz, hogy Romániában uniós pénzeket használnak – szavazatszerzésre. Az viszont máris biztos, hogy a hat és félmillió »ajándékcsomag« szétosztása nehéz helyzetbe hozza például a hatalmas kereskedelmi láncolatok által amúgy is fojtogatott kiskereskedőket, akiknek egy ideig a nyakukon marad az árujuk. A látszatok ellenére sem hiszem, hogy Románia hatmillió koldus országa volna. Ha tévednék, és mégis az lenne, akkor az huszonöt év kormányzásának teljes kudarcát jelentené.”  
 

Hirdetés