Újabb, jelentős korrupciós botrány borzolja az idegeket Romániában. Ezúttal más személyek – többek között bírák – mellett a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) több befolyásos politikusát is azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezethez csatlakozva, befolyásukat felhasználva megpróbáltak odahatni az illetékes hatóságokra, hogy törvényellenesen szolgáltassanak vissza bizonyos ingatlanokat – jelentős kiterjedésű erdő- és mezőgazdasági területeket, illetve épületeket.

Az ügyben a PSD olyan befolyásos, veterán politikusai érintettek, Mint Viorel Hrebenciuc és Ilie Sârbu, Victor Ponta miniszterelnök apósa.

Ez utóbbi miatt – illetve azért is, mert az érintett politikusok a PSD vezetői közé tartoznak – ismét csak fölmerülhetett a szociáldemokraták által sokszor hangoztatott gyanú, miszerint a DNA valójában nem önszántából, hanem a PSD legfőbb ellenfele, Traian Băsescu államfő politikai utasítására cselekszik.

Bár az nehezen hihető, hogy egy ilyen horderejű ügyet csak úgy kitalálnak, a leleplezés időzítése – az államfő-választási kampány közepén járunk, miközben a novemberi voksolás legnagyobb esélyese a felmérések szerint épp a PSD jelöltje – mindenképpen elgondolkodtató.

Ugyanakkor a magyar közösség számára nem feltétlenül ez a legfontosabb szempont. Az utóbbi hónapokban észrevehető, hogy a hatóságok, illetve a politikusok egyre többet foglalkoznak a visszaszolgáltatások ügyével. Számos olyan ügy került nyilvánosságra, amely kapcsán gyanítható, hogy jogellenesen kerültek állami vagy önkormányzati tulajdonban levő ingatlanok magánszemélyek kezébe. Ezek kapcsán pedig fölmerült az egész restitúciós folyamat felülvizsgálatának szükségessége.

Magyar szempontból mindez rendkívül fontos, hiszen – bár még számos egykor magyar egyházi vagy egyesületi, illetve magánszemélyi tulajdonban levő ingatlan visszaszolgáltatása késlekedik – jelentős mennyiségű ingatlant szolgáltattak vissza a jogos magyar tulajdonosoknak. A korrupciós ügyek kapcsán ugyanakkor egyes, szélsőséges román politikai körökben egyre többször hangoztatják, hogy a teljes restitúciós folyamat átvizsgálása során különös figyelmet kell szentelni a magyaroknak visszajuttatott tulajdonelemekre. Egyesek azt sugallják ugyanis, hogy az érintett iskolák, székházak, esetleg erdők vagy mezőgazdasági területek soha nem is voltak magyar tulajdonban, csupán a restitúciós testület megvesztegetésével jutottak hozzá az „ősi román” ingatlanokhoz.

Ennek egyik legszembeötlőbb példája a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, amely kapcsán már számos ürügyet felhoztak annak bizonyítására, hogy az iskolaépület nem a református egyházat, hanem az önkormányzatot illeti, annak ellenére, hogy maga az önkormányzat is jelezte: sohasem állt a tulajdonában az épület, és nem is tart igényt rá.

Egy másik, soviniszta román körökből gyakran elhangzó, a valósággal köszönő viszonyban sem levő elmélet, miszerint a magyarok már csak azért is jogtalanul kérik az ingatlanokat, mivel a trianoni diktátum után a román állam kárpótolta őket – holott itt nem a Trianon, hanem a kommunista hatalomátvétel után elorzott ingatlanokról van szó.

Mindezek fényében fontos, hogy a magyar közösség politikai képviselői és különböző illetékesei nyomon kövessék a fejleményeket, nehogy a korrupciós ügyeket ürügyként felhasználva próbálja meg a hatalom utólagosan illegitimmé nyilvánítani még azokat az ingatlanszolgáltatásokat is, amelyek amúgy teljesen törvényesen zajlottak, ám az ingatlanok magyar tulajdonba kerültek, visszavetve ezzel az erdélyi és partiumi román térfoglalást.