Kelemen, a kampányáldozat

Az államfő úgy beleállt a kampányba, hogy Kelemen Hunor el is szállt tőle.
Hirdetés

Ismét „odaszúrt” egyet a kormánynak Traian Băsescu államfő, amikor váratlanul úgy döntött: felmenti a művelődési minisztérium éléről Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, aki már három hónapja bejelentette lemondását, de mivel nem sikerült megtalálni az utódját, azóta is ő irányította a tárcát.

Hogy miért nem sikerült augusztus óta megtalálni Kelemen utódját, az tulajdonképpen rejtély. Annyi tény, hogy az RMDSZ igényt tart a tisztségekre – a miniszterire és a miniszterelnök-helyettesire is -, de amióta az államfő – arra hivatkozva, hogy nem tud megfelelően románul – alkalmatlannak találta a minisztérium vezetésére Biró Rozália nagyváradi szenátort, jegelik az ügyet.

Fölmerült, hogy az RMDSZ az államfőválasztás előtti kampányidőszakban nem ezt tekinti fő prioritásnak, mint ahogy az is, hogy a koalíción belül zajlik vita, mivel a szövetség szeretné elválasztani egymástól a kormányfő-helyettesi és a miniszteri tisztséget.

Ami tény: a lemondását hivatalosan augusztus elsejétől benyújtó Kelemen azóta sem távozott a tárca éléről, ő irányította a művelődési minisztérium ügyeit, mintha mi sem történt volna.

Ekkor – meglehetősen váratlanul – érkezett az államfő bejelentése, amelyben közölte: felmentette tisztségéből a lemondott minisztert, mivel közel három hónap után elfogyott a türelme.

Hirdetés

Ezzel a kormánynak és természetesen magának Kelemennek is megnehezítette az életét. Azzal ugyanis, hogy rámutatott: hónapok óta képtelen volt megoldani az utódlás kérdését, tehetetlen, pipogya színben tüntette fel a kabinetet, valamint a koalíciót alkotó pártokat is, ami most, az államfő-választási kampány hivatalos kezdetét követően a legkevésbé sem hiányzott nekik.

Másrészt Kelemen államfőjelölti kampányának is „bekavart”, hiszen most már nem tud eddigi minőségben – miniszterként, esetleg kulturális beruházásokra pénzt osztogatva– kampányolni.

Băsescu lépése több egyszerű „csínynél”, nem csupán arról szól, hogy mandátuma lejárta előtt két hónappal még egyszer oda akart szúrni a vele ellentétes politikai oldalon álló kormánynak. Kelemen felmentése része annak a kampánynak, amelyet az államfő új pártja, a Népi Mozgalom Párt (PMP) jelöltje, Elena Udrea mellett folytat. (Akárcsak a Victor Ponta kormányfővel szembeni ügynökvád). Ahogy tíz évvel ezelőtti hatalomra lépésekor meghatározta magát: „játékos” elnökként nem csupán a partvonalról figyeli a kampánycsatározásokat, hanem a sajátjának tekintett csapat mellett államfői hatáskörével visszaélve, az alkotmány kereteit – amelyek szerint az elnöknek politikailag semlegesnek kell lennie – feszegetve, teljes erőbedobással részt vesz a küzdelemben.

Hirdetés