Băsescu a tévéstúdióban felejtette (?) a Ponta-dossziét

A vörös dossziét, amelyben a Victor Ponta kémmúltját alátámasztó dokumentumok lapultak.
Hirdetés

Traian Băsescu államfő hétfő este csapott bele a romániai politikai-közéleti lecsóba, amikor a Realitatea hírtelevízióban egy vörös dossziéból olyan dokumentumokat húzott elő, amelyek szerinte azt támasztják alá, hogy Victor Ponta kormányfő a külügyi hírszerzés (SIE) tisztje volt.

A műsor házigazdája, a kolozsvári Rareş Bogdan, a bukaresti televízió kedvéért otthon hagyott újságjának, a Ziua de Cluj-nak adott interjúban érdekes dolgokat mondott el utólag a hétfő estéről.

Bogdan megemlíti, hogy az élő adásban az államfővel folytatott beszélgetés során Băsescu azt mondta: hat nappal az elnökválasztás első fordulója előtt leplezi le a jelöltet, akivel kapcsolatban korábban az ügynökvádat felröppentette.

A műsorban mindenféléről szó esett, aztán – mondja Bogdan – az egyik reklámszünetben Băsescu odaszólt asszisztensének:

„menj és hozd el a vörös dossziét a kis íróasztalról”.

Az asszisztens elloholt és hozta a dossziét, Băsescu pedig bejelentette a bejelenteni valót, ami azóta is visszhangzik a nyilvánosságban.

Csakhogy ez nem minden. Rareş Bogdan azt mondja:

az államfő a stúdióban felejtette a dossziét,

Hirdetés

amit aztán a műsorvezető éjjeli egy órakor adott vissza a már említett elnöki asszisztensnek.

Bogdan állítja: nem nézett bele a dossziéba. Higgyük el neki?

Băsescu állítólag véletlenül hagyta ott a dossziét. Higgyük el?

 

Hirdetés