„Ígérgetések és halogatások közt telnek a napjaink, mindig éppen valamire várunk, aztán kipihenjük azt a valamit, egy nagy lélegzet, és kezdődik újra. Ez a mostani „szépreményű” kormány két és fél éve mit is csinált a nagy semmin kívül?!
Újabb és újabb határidőket gördített a jó nép elé, hitegetett, ámítgatott és minduntalan előkapott egy-egy újabb határidőt, ahogy azt a kutyafuttató versenyeken teszik a műnyulakkal. Most is nagyban dübörög a kampány, sorra állnak ki a közönség elé az önjelöltek, és már az első mondataikkal az ellenfeleket szapulják. Nem értem, hogy nem találnak olyan lelket kurkászó tanácsadóra, aki megmondaná, hogy emberi gyengeség azzal rokonszenvezni, akit mások szidnak. Merthogy biztosan van benne valami jó, ha a sok rossznak nem kell.
És azt is el lehetne mondani az önjelölteknek, hogy ha az ellenfényt önmaguk felé is irányítanák egy kicsit, sokkal, de sokkal jobban járnának. Ne mindig más legyen a hibás, ne próbálják meg olyan makulátlannak és feddhetetlennek kifényezni magukat, mert az emberek nem éppen annyira feledékenyek, figyelmetlenek vagy esetleg balgák, amilyennek hiszik őket.”