„Talán ezzel magyarázható a szociáldemokraták népszerűsége: nem jó, de legalább ismert és kiszámítható rendszert ígérnek (a gyárlátogatások az egykori biztos munkahelyre emlékeztetnek), egyetlen (már fiatalon piszkos mundérú, de nagyon elszánt) vezetővel, miközben az ellentábor maga sem tudja, mit akar, négy kicsi, egymást is rugódó pártba aprózta el erejét. Mindegyikben az ország érdekeiről papolnak, de egyik sem lát tovább az elnökválasztás egyre közeledő időpontjánál, sőt, olykor a holnapi napnál sem. Ezért fogadnak el a parlamentben a kormánykoalíciónál szélesebb mértékben populista rendelkezéseket, pénzkiutalást, amnesztiát, béremelést, anélkül, hogy ennek következményeibe belegondolnának. Pedig a román gazdaság még mindig nagyon vérszegény, és a kampánycélú rendelkezések nem is fogják talpra állítani. (…)

Sajnos, a magyar pártok sem kínálnak sokkal többet: Szilágyi Zsolt túlságosan egyszínű (arról nem is beszélve, hogy sokak számára ő még mindig az RMDSZ parlamenti képviselője), Kelemen Hunort pedig – bár nevéhez nem köthető korrupciós vagy más jellegű botrány – inkább lehúzza, mint segíti a húsz éve még románok között is tisztelt magyar érdekképviselet megkopott hitele.”