„Már az is szánalmas kísérlet a román szociáldemokraták részéről, ahogy a nyugati szomszéd felé mutogatva próbálták bizonygatni: az amerikai külügyi illetékes csak Magyarországot marasztalta el a közép-európai államok vezetését bíráló nyilatkozatában, Romániát nem. Holott az elburjánzó korrupcióra, az ügyészség látószögébe került politikusok esetében paravánként működő parlamentre történt utalás nyilvánvalóan Bukarestre vonatkozik.

Ugyanakkor az egészen otromba húzást azzal követték el Pontáék, hogy eszközként próbálták felhasználni a magyar kormányfőt a romániai államfő-választási kampányban. Orbánt nemcsak Băsescu barátjaként – tehát »az ellenségem barátja az én ellenségem is« alapon Románia rosszakarójaként – igyekeztek bemutatni híveik előtt, hanem még Klaus Johannist is állásfoglalásra kapacitálták a magyar kormányfő vélelmezett »románellenességéről«.

De hát Pontáék számára semmi sem drága, ha kampányidőszakban előránthatják a magyar kártyát. Elvégre arra mégis szégyellnek reflektálni, hogy több mint két évtizede kizárólag a magyar állam pénzéből működnek magyar magánegyetemek Romániában, és a magyar szakoktatás újraindítását is Budapest kénytelen finanszírozni. Ennyit a magyaroknak és vezetőinek kijáró tiszteletről…”