Azzal a döntésével, hogy kiír egy, a hatályos alaptörvény szerint alkotmánysértő népszavazást, Artur Mas nehezen felmérhető kihívások elé helyezi Katalóniát. Az adópaktum lehetne az egyik megoldás, véli Carlos Delgado.

Skóciában, elméletileg, semmi sem fog történni a függetlenségről szóló népszavazás nyomán. A harc urnáknál történt elvesztése dacára, az autonómia támogatói jelentős jogokat kaptak Londontól, olyanokhoz hasonlókat, melyekkel Katalónia már évek óta rendelkezik.

Valóban, a spanyol autonóm tartomány a közigazgatásban sokkal nagyobb függetlenségnek örvend, mint Skócia. Katalóniának van saját rendőrsége, maga dönt a térség oktatásáról és egészségügyéről, és egy 2009-ben kialkudott finanszírozási modellnek hála, jelentős mennyiségű közpénzhez jut.

Ennek ellenére a katalán szeparatizmus zászlóját lobogtatók számára az ilyenfajta előnyök nem elégségesek. Számukra Katalónia nem tartozik Spanyolországhoz, és nem is tartozott soha.

Az autonómia hirdetői ezen állítás mellett a nyelvi és kulturális különbségeket, valamint a diszkriminációk hosszú történetét hozzák fel, melyeknek a térség állítólag az idők folyamán ki volt téve Spanyolország részéről. A szeparatisták által hangoztatott ideológia felszítja a katalánok indulatait. Közülük sokan – többen, mint valaha – készek vállalni egy bizonytalan következményekkel járó kalandot.

A bírák pillanata

Egyes megfigyelők szerint Skóciában a ráció győzött. De Katalónia nem Skócia, többek azon igyekezete ellenére, hogy az skóciai népszavazásból leszűrjék a szükséges tanulságokat.

Míg a skót népszavazást egy Edinburgh és London közti megállapodás alapján tartották meg, Spanyolország alaptörvénye nem teszi lehetővé népszavazás kiírását Katalónia függetlenségéről. A Mariano Rajoy által vezetett kormánynak sikerült kihasználnia ezt a – nemzeti egységnek kedvező – alkotmányi kiskaput.

Most, hogy az Artur Mas által vezetett katalán kormány, önhatalmúlag, a népszavazás kiírásáról döntött – amiben a „népszavazási törvény”-t elfogadó katalán parlament is támogatja –, belépnek a játékba a bírák. Rajoy már be is jelentette, hogy az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni a fentebb említett törvényt. Következésképpen a bíráknak fontos szavuk lesz. Talán éppen az utolsó.

Ha a törvényt alkotmánysértőnek nyilvánítják, Mas feljogosíthatva érezheti majd magát, hogy Spanyolország jelenkori történelmében példátlan dolgokat tegyen meg: engedetlenségre szólíthatja fel a népet és törvénysértő módon megszervezheti a népszavazást. Ezen kívül a katalán kormány arról is dönthet, hogy saját rendőrségi szolgálatához folyamodik, és így „védi” meg a szavazást a spanyol rendfenntartó erőkkel szemben.

Ám e döntések meghozatala előtt Artur Mas megpróbálhatja felhasználni az egyetlen rendelkezésére álló politikai jokert: az előrehozott választásokat. Egy ilyenfajta voksolás megszilárdíthatná az autonómiapárti erőket és sokkal kedvezőbb tárgyalási helyzetbe hozhatná Katalóniát. Addig is Mas továbbra felvonultatja majd Rajoy előtt a rendelkezésre álló összes „kínzóeszköz”-t.

Az adópaktum, mint lehetséges mentsvár

A spanyol miniszterelnök két évvel ezelőtt letörhette volna Katalónia szeparatista lendületét, ha elfogadta volna a térségbeli hatóságok javaslatát. A pénzügyi válság közepette a katalánok egy adópaktum megtárgyalását kérték, mely szuverenitást adott volna a katalánoknak az adók és járulékok kezelésében. Rajoy ezt a lehető leghatározottabban elutasította. Következésképpen Mas úgy érezte, el kell temetnie az adópaktumot és – nagyon gyorsan – elindította a függetlenség megszerzéséhez szükséges folyamatokat.

Kétségtelen, az az állami válság, melyen Katalónia átmegy, határozott reakciót követelt a többek között a szocialista ellenzék által is hajtott spanyol kormányfőtől, mely azt kéri tőle, mutasson bátorságot és erőt a tárgyalásokon.

Ennek ellenére Rajoynak nem kellene belemerevednie saját látásmódjába. November 9-e nagyon közel van, a spanyol kormányfő pedig az „alkotmány vagy káosz” elv alapján közelíti meg a katalán válságot.

Ennek ellenére van lehetőség egy adópaktumról szóló megállapodásra, mely lehetővé tenné Katalónia számára, hogy maga kezelje az adóit és a járulékait az alkotmány módosítása nélkül. Különben pontosan ezt követelték a katalán cégek is, melyek félnek azoktól a következményektől, melyekkel a régió Spanyolországtól való elszakadása és az Európai Unióból történő kilépése járna.

Ami nem sikerült Skóciában, az valósággá válhat Katalóniában és más régiókban. Nehéz megjósolni, milyen következményekkel járna a katalán függetlenség Spanyolországra és az EU-ra nézve. A válság után még lábadozó és egy újabb recesszió által fenyegetett Európai Unió számára területének feldarabolódása lenne az utolsó dolog, amire szüksége lenne.