Választási sztrádaplakát

Nekünk különösen rossz hír sztrádaépítés viszonylatában, hogy az Aranyosgyéresig vezető szakasz befejezésére is több mint ötéves kivitelezési határidőt szabtak, vagyis az elméletben már két éve felépített pálya jó esetben a következő elnökválasztásig ér el hozzánk is.
Hirdetés

„Megegyeztek a múlt héten a román és az európai szállítási illetékesek a 2020-ig érvényes szállítási infrastruktúra-fejlesztési stratégia tervezetéről. A bukaresti szaktárca közzé is tett egy közleményt meg egy térképet ezzel kapcsolatban, melyek láttán egyértelmű, hogy a sztrádaépítés politikai kérdés nálunk, mert amerre a pártérdekek kívánják, arra legalább terveznek pályát, a gazdaság és a választók érdekei szempontjából fontos beruházások másod- vagy többedrangúak.
Először is kampányízű a kérdés időzítése, mert elvileg már tavaly decemberre el kellett volna készíteni ezt a tervet. Ez a 2014–20-as uniós költségvetési ciklus során a szállítási infrastruktúra-fejlesztésekre szánt uniós alapok pályázati rendszerének az alapja, tehát ami ebben szerepel, arra lehet Brüsszelből pénzt kérni. Aligha véletlenül sikerült ezt mostanra tervezetté formálni, amit október elején közvitára bocsátanak, majd ha minden a tervek szerint halad, az új évre már a dokumentum végleges formájára is rákerül a pecsét. (…)

Nekünk amúgy is különösen rossz hír sztrádaépítés viszonylatában, hogy az Aranyosgyéresig vezető szakasz befejezésére is több mint ötéves kivitelezési határidőt szabtak, vagyis az elméletben már két éve felépített pálya jó esetben a következő elnökválasztásig ér el hozzánk is. És innen Brassó felé már tovább sem megy a tervezethez mellékelt térkép szerint, bár azt meg kell hagyni, ezen csak az európai támogatásra javasolt útvonalak szerepelnek. Ha az adott kormány politikai érdekeibe is belefér, talán húsz év alatt kész lesz a nyolc esztendőre tervezett észak-erdélyi sztráda. Mire befejezik, az első szakaszait már lehet is kezdeni foltozni.”

Hirdetés