A skót lecke

A skótok feladták a leckét mindenkinek. De hiába papolnak, ha a román pap nem tanul belőle. Inkább belehal!
Hirdetés

Skócia majdnem átírta a világtörténelmet egy olyan népszavazáson, melyet nemcsak a londoni nagyfőnökök néztek árgus szemmel, hanem az egész világ.

Kelet-Európa számára, mely az Európai Unióba „süllyedést” választotta egyedüli fejlődési útjául, az eseménynek iszonyatos jelentése van még akkor is, ha az eredmény a szövetség fenntartása mellett szólt.

Számunkra, akik a fejletlenséget magunkat elfelejtve és teljesen egy külső mintába helyezve igyekszünk leküzdeni, abszolút meglepő azt látni, hogy az európai kontinens másik végén, egy olyan országban, mely az utóbbi másfél évszázadban a globalizálás szíve volt, van egy olyan nép, mely

háromszáz éven keresztül fenntartotta a nemzetté válás vágyát.

Mert a skótok, egyelőre beteljesületlen szándékukkal ellentmondanak mindannak, amit nekünk az utóbb 20 évben előadtak, nevezetesen azt, hogy csak a határok megszüntetésével, a javak, szolgáltatások, munkaerő és tőke közös piacával tudunk a Nyugat-Európáéval azonos életszínvonalra jutni.

Meglepő azt látni, hogy miközben mi a Schengen-övezetbe való bekerülésért küzdünk, és felszámoljuk a bennünket Bulgáriától vagy Magyarországtól elválasztó határt, egy olyan országban, mint Nagy-Britannia, létezik egy régió, ahol a lakosság 45 százaléka arra szavazott, húzzák meg a határt és londoni rokonaikat útlevéllel látogassák. Ki érti még ezt –

akkor jön a jólét, ha elfelejted a határokat

és elsüllyedsz egy közös térben, ahogy azt az Európai Unió hirdeti, vagy akkor van több eszed, ha a saját dolgoddal, a saját forrásaiddal törődsz, a saját országodban és elkerülöd a szuverenitás bármilyen formában történő átengedését?

Főleg úgy, hogy Romániát ma, a természeti forrásokat illetően, Európa Skóciájának lehet tekinteni. Skócia függetlenségi vágya az utóbbi tíz évben nőtt meg, pontosan akkortól, amikor óriási olajlelőhelyeket találtak az Északi-tengerben, Skócia területi vizein.

Állítólag 54 milliárd fontnyi bevételekről van szó, a következő öt évben. Nagy-Britanniának az olaj- és gázbevétel ma a GDP 2 százalékát biztosítja, és ennek 90 százalékát a Skócia partjai mentén található szénhidrogének adják.

A szeparatisták azt remélték, hogy egy Nagy-Britanniától való esetleges elválás után ezek a jövedelmek kizárólag az új Skóciához kerülnek, ami az új entitás GDP-jének 12 százalékát jelentette volna. Nem véletlen, hogy Alex Salmond, a szeparatista mozgalom vezetője szakmáját tekintve olajmérnök. A skótokat elvarázsolta az olajból és gázból szerzett jövedelemből virágzó és 600 milliárd eurós Szuverén Alappal rendelkező Norvégia képe.

Az utóbbi két évtizedben azt tanították nekünk, hogy a természeti forrásoknak és általában véve

egy terület feletti uralomnak már nincs relevanciája.

Hogy az emberek odamennek, ahol jobb nekik és már nem számít, ki irányít egy országot. Főleg itt, ahol az általános vélemény szerint az ország irányítói tolvajok és alkalmatlanok – ami nem áll messze az igazságtól.

És hirtelen egy olyan helyzettel szembesülünk, amikor az emberek azt mondják: ez a mi országunk, határt akarunk a többiekkel szemben, saját magunkat akarjuk irányítani. Ha egy ilyen óhaj nem a demokratikus értékek és a gazdasági fejlődés első vonalában lévő térségből érkezett volna, elsősorban egy elmaradottsági tendenciának minősítettük volna, mely olyan társadalmakra jellemző, melyek híján vannak a nyitottságnak és a modernizálódási vágynak.

Románia hasonlít Skóciára abban, hogy az energetikai függetlenség terén a negyedik az EU-ban, mert jelentős olaj- és gáztartalékokkal rendelkezik. A kérdés az, miként tudunk ténylegesen hasznot húzni ezekből a forrásokból. A skótok már azt számolgatták, hogy az olajból és gázból származó bányajáradékokból évente nekik jutó ötmilliárd fontból egyet egy olyan alapba kellene befizetni, mint amilyen a norvégoké, hogy 20 év alatt 30 milliárd font értékű aktívumaik legyenek.

Románia minimálisan adóztatja meg az olaj- és gáztermelést, és az ezekkel kapcsolatos bányajáradékból évente csak 250 millió euróhoz jut. A témáról, sajnos, idehaza túlságosan keveset, vagy érdekek által vezérelten, ilyen-olyan irányba már befolyásolt véleményekkel folyik a vita.

Miközben Skóciában az olaj- és gázjövedelmek témája a népszavazás központi ügye volt, mi arról beszélünk, hogy ki a titkos ügynök az elnökjelöltek közül. Aki kinek az érdekeit védelmezi? Ki törődik még igazán Románia érdekeivel?

2014-ben jár le a monopólium jelleggel egyetlen cégnek adott

olaj-kitermelési szerződés, de azok közül, akiket azért fizetünk közpénzből, hogy a 20 millió lakos érdekeit képviselje, senki sem adja jelét annak, hogy kész újratárgyalni azt oly módon, hogy bányajáradékból az eddiginél legalább tízszer több folyjon be, miként az normális lenne.

Ezen kívül arról sem beszélnek, hogy nem-e kellene az olajtartalékokat több cég között elosztani, hogy valódi verseny alakulhasson ki a romániai olaj-kitermelés piacán.

A Pénzügyminisztériumban van egy ezzel foglalkozó bizottság, de senki sem tudja, kik a tagjai és nem kizárt, hogy a bányajáradékokra vonatkozó új törvénytervezetet a Románia „Fejlesztéséért” Koalíció képviselői diktálják, és csak elfogadása előtt néhány nappal dobják piacra, ahogy a kormány általában szokta.

A skóciai népszavazás pedig még szólt valamiről: a jó kormányzásról és az ország irányításának átláthatóságáról. A skótok azért jutottak el ide, mert úgy érezték, hogy a londoni hatalmon belül már nincsenek kellőképpen képviselve.

Ez ugyanaz a fajta csalódás, amit a románok évtizedek óta éreznek olyan kormányok miatt, melyek úgy lepik el az országot a tanácsadók és az ügynökségvezetők seregével, mint seregélyek a szőlőt.

Hirdetés