A nemzet negyedik legjobb lovasa székelyföldi

Negyedik lett végül a székely lovas a Nemzeti Vágta vasárnapi döntőjében, a lemhényi Zsigmond János 300 ezer forinttal lett gazdagabb.
Hirdetés

Molnár Gyöngyi, Tahitótfalu lovasa nyerte Iceman nevű lován a Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a fővárosi Hősök terén rendezett versenyen. Molnár Gyöngyi a döntőben Baja, Hernádnémeti, Lemhény és Szentlőrinc versenyzőjét utasította maga mögé. A tahitótfalui lovas immár második alkalommal lett a Nemzeti Vágta leggyorsabb versenyzője: a 2011-es vágtán aratta első győzelmét.
Az ünnepélyes díjátadón a győztes, 2014 leggyorsabb lovasa átvehette a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát és az ötmillió forintos jutalmat. Iceman hátára arany lótakarót terítettek. A döntőben másodikként befutó tavalyi győztes, Németh János, Baja lovasa egymillió forintot, a harmadik helyezett, az idén Hernádnémetit képviselő Vass Jennifer – a 2012-es vágta bajnoka – ötszázezer forintot vihetett haza. A negyedik és ötödik helyen végzett lovasok, Zsigmond János (Lemhény) és Arató Barna (Szentlőrinc) 300-300 ezer forintot kaptak.
Az előfutamokon résztvevő összesen tizenegy külföldi és egy magyar lovas országuk tradicionális öltözeteit viselve nem saját, hanem sorsolás alapján egy magyar fajtájú, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kapott saját tenyésztésű shagya-arab magyar fajta lóval indult.
A Hősök terén kialakított különleges helyszínen megrendezett eseményen összesen 72 település képviseltette magát, a 17 elővágta során pedig mintegy 300 települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl, köztük a Partiumban is.
A kétnapos versengésre több tízezren látogattak ki a fővárosi helyszínen, az otthonról szurkolók a közmédia csatornáin követhették figyelemmel élőben a versengést.
 

Hirdetés