Mégis mikor dolgoznak?

A normalitás valami olyasmi, ami az eredeti román demokrácia huszonötödik esztendejében is csak vágyálom még.
Hirdetés

„Nálunk az államfő nem közvetít és kiegyensúlyoz, hanem széthúzást és konfliktust gerjeszt, az amerikai méretű törvényhozás egyféle álmos küldöttgyűlésnek tűnik – milyen fontos, jövőépítő jogszabályt vitattak és szavaztak meg idén? –, a polgármesterek a nincstelenség és a szociáldemokrata bedarálás között őrlődnek, a kormánytagok pedig láthatóan mindenhez értenek, az árvízvédelemhez és a nemzetközi joghoz is. Tanévkezdéskor mindenki – a saját népének eredetmítoszát rosszul tudó oktatási tárcavezető, a jogász kormányfő, a belügyi és közigazgatási, az igazságügyi, a védelmi miniszter is – a diákokat boldogítja bölcsnek vagy tréfásnak szánt intelmekkel, és számolatlanul osztja véleményét minden felmerülő kérdésről, holott többre mennénk, ha ki-ki a saját kaptafájánál szabná és varrná a rábízottakat. Akkor nem lenne gond az ábécéskönyv kinyomtatása, a gödrös utak feljavítása, a félkész építkezések folytatása, a korrupció és az adócsalás leküzdése, a nyaklótlan erdőirtás, a tanult fiatalok elvándorlása, az itthon maradottak kiábrándultsága. Milyen üdülés lenne – és mennyivel többet érne minden kampánybeszédnél – , ha valamit végre jól és időben elvégeznének, nem késve, visszaélésektől megszakítva, tákolva!”

Hirdetés