Tárgyalótermi keringő

Kampány hivatalosan még sehol, így az elnökválasztási háború elterelő jellegű vagy valódi hadműveletei egyelőre az igazságszolgáltatás terepén zajlanak.
Hirdetés

„A kormányoldal az ellenzéki szövetség jelöltjének pártvezetői tisztségébe kötött bele, aki viszont a maga során bűnvádi feljelentést tett az önkormányzati tisztségviselők pártvándorlását megengedő kormányrendelet kapcsán.
A kormányoldal keddi politikai „bombája” nem több egy nagyon átlátszó lejáratási kísérletnél. A szociáldemokraták udvari televíziói abból próbáltak botrányt kavarni, hogy a bukaresti törvényszék a liberálisok júniusi kongresszusának döntéseiből nem mindet hagyta jóvá, így meglehet, hogy a nagyszebeni polgármester jogtalanul birtokolja a pártelnöki széket. Hogy ez igaz-e avagy sem, az később dőlhet el, mert megfellebbezhető bírósági döntésről van szó.

De ha mégis így volna, annak az illető politikus államelnöki jelöltségére semmilyen kihatása nincs, hiszen a választási törvény nem írja elő követelményként a jelöltek számára, hogy mutassanak fel pártelnöki megbízatást. Sőt, a szász városgazda az elnöki palota bevétele esetén kötelezően le is kell majd mondjon nemcsak a liberális elnöki tisztségéről, hanem a párttagságáról is. Ez a történet a hitelrontás vegytiszta példája, de jól szemlélteti, hogy a szocdem vezérkarban nem föltétlen az őszi meleg miatt izzadnak, hanem inkább azért, mert képtelenek érdemben belekötni az ellenzék fő jelöltjébe.
Aki szintén nem múlatta tétlenül az időt, hanem szintén kedden benyújtott egy feljelentést a korrupcióellenes főügyészségre. Ebben hivatali jogkörrel való visszaélés vádja alatt kéri bűnvádi eljárás indítását a fő kormánypárt fejlesztési miniszteri széket is birtokló alelnöke ellen, aki a helyi választottak pártváltási tilalmát időlegesen feloldó sürgősségi kormányrendelet kezdeményezője. A vádlottnak van már gyakorlata ebben a szerepkörben, mert a két évvel ezelőtti elnökbuktató referendum kapcsán készült vádiratban is főszereplő.”

Hirdetés