Sepsiszentgyörgyre megy idén a Kaszás Attila-díj

Éééés a díjazott… (Hosszas dobpergés) … Nagy Alfréd, a Tamási Áron Színház tagja. Aki az elismerés hétfő esti átvételekor azt emelte ki, hogy rengeteg embernek tartozik köszönettel, de közülük csak párját, Szendét említette.
Hirdetés

Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja vehette át idén a Kaszás Attila-díjat.  A művész – aki az elismerés átvételekor azt emelte ki, hogy rengeteg embernek tartozik köszönettel, de közülük csak párját, Szendét említette – a hétfő esti, a Győri Nemzeti Színházban rendezett gála után újságíróknak arról beszélt: fontosnak tartja, hogy a színészek tükröt tartsanak az emberek elé, de ezt a mélységeket megmutatva, nem pedig a felszínt súrolva kell megtenni.
Manapság a színház és a televízió is a szórakoztatás irányába hajlik egyre inkább, ilyen esetben még inkább szükség van olyan alkotásokra, olyan produkciókra, amelyek megpróbálják a mélyebb rétegeket is megérinteni, „én inkább ebben vennék részt szívesen, mint a habok továbbhabosításában” – mondta Nagy Alfréd.
Az ünnepségen elhangzott: az elismerés azokat hivatott díjazni, akik az előző évadban egyszerre mutattak kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményt, és fejtettek ki jelentős közönségszervező tevékenységet társulatukon belül, megjelenítve a díj mottóját is: Embernek lenni nem szerep.
Nagy Alfréd 1977-ben, Gyergyószentmiklóson született, 2001-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Több filmszerepet tudhat maga mögött, 2003-ban a legjobb drámai páros díjával tüntették ki a sepsiszentgyörgyi Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2009-ben pedig a Fiatalok Kisvárdáért nevű szervezet Őstehetség díját vehette át a Magyar Színházak XXI. Fesztiválján.
 

Hirdetés