Új ember, új helyzetben

A nagy kihívás az európai és amerikai döntéshozók számára alighanem az, mi lehet elég erős válasz Putyinnak, ami nem jelent végzetes fenyegetést a térség biztonsága szempontjából, de mégis lehervasztja a hideg mosolyt a cinikus orosz vezető arcáról.
Hirdetés

„Mindehhez fontos előfeltétel lenne legalább az uniós tagállamok részéről az egységes fellépés, amit nem könnyít meg, hogy gazdasági kötelékeik Oroszország irányába nem egyformán erősek. A szankciók politikáját leginkább a sok minden másban külön utas Magyarország bírálja, de az energiabiztonság ügye másokat is elbizonytalaníthat.

Érdekes egyébként, hogy a pesti külügy sietett részben magyar sikerként is értékelni Tusk megválasztását, miközben éppen a magyar és a lengyel kormányfő közötti viszony hűvösödéséről lehetett az utóbbi hónapokban hallani. Nagyobb baj ennél az, hogy jelen pillanatban nem látni olyan magyar politikust, akinek akár szikrányi esélye lett volna, hogy az Európa Tanács elnökévé választják. Bár tegyük hozzá, Magyarországon nem kevesen örültek volna annak, ha ad absurdum Orbánnak kellene Strasbourgba költöznie, hogy megkezdje az Európai Együttműködés Rendszerének hazai tapasztalatokon alapuló kiépítését.

Sajnos ma Románia sincs abban a helyzetben, hogy ilyen fontos nemzetközi tisztség betöltésére lenne alkalmas embere, a kicsinyes belpolitikai játszmák bizonyosan ártanak az ország nemzetközi megítélésének. Hiszen mi mást is gondoljanak arról az országról, ahol a kormányzat legfőbb törekvésének a mai helyzetben az számít, hogyan törvényesítse az önkormányzatokban a politikai köpenyegforgatást?”

Hirdetés