Kolostorba száműzik a magyarverő pópát

Lesz ideje elmélkedni a felebaráti szeretet mibenlétéről.
Hirdetés

Egy hónapra kolostori száműzetéssel bünteti a kolozsvári ortodox érsekség a Kolozs megyei Bálványosváralja ortodox pópáját, amiért az részegen annak magyarsága miatt bántalmazott egy 19 éves fiatalt az utcán.

Az érsekség szóvivője, Bogdan Ivanov elmondta: az incidens követően a pópát beidézték meghallgatásra, majd döntés született a szankcióról. Mint kifejtette, a papnak egy hónapot kell eltöltenie egy kolostorban, és minden ott érvényes szabálynak alá kell vetnie magát. Az egy hónap lejárta után jelentés készül róla, amely alapján döntés születhet a visszahelyezéséről. „Odafigyelünk, hogy az ilyen incidensek ne ismétlődhessenek meg” – mondta a szóvivő.

Mint arról beszámoltunk, a Déstől 16 km-re található Bálványosváralja ortodox pópája túl sokat ivott egy keresztelőn. Útban hazafelé – többedmagával – Mi vagyunk a románok című soviniszta dalt énekelte, majd kiszúrt egy 19 éves fiút az utcán, akiről tudta, hogy nem román nemzetiségű (Bálványosváralján számottevő a magyarok aránya). Isten felkent szolgája ütlegelni, majd rugdosni kezdte a fiatalembert, akit végül az éppen arra járó mentősök és rendőrök mentettek meg. 

 

Hirdetés