Összehoz a pálinka?

Több ország közös fellépése akár eredménnyel is járhatna. Csak ehhez félre kellene tenni a vélt vagy valós sérelmeket.
Hirdetés

„Becslések szerint csak Szatmár megyében évi több millió liter pálinkát főznek le, ám pontos statisztikát lehetetlen vezetni, mivel a teljes mennyiségnek vélhetően alig fele után fizetnek adót. Kérdéses, hogy az engedmény meghozná-e az adózási kedvet, viszont sok egyszerű, csak saját felhasználásra dolgozó ember lélegezhetne fel. Ha addig becsületesen adózott, azért, ha meg nem tette, akkor azért, hogy majd nem kell szétnéznie-e, jár-e arra adóellenőr, amikor belekortyolna a zamatos nedűbe.

Addig azonban a tervezetnek el kell készülnie, a kormánynak el kell fogadnia, majd pedig – Magyarország mintájára – meg kell vívnia a maga pálinka-szabadságharcát Brüsszellel. Magyarország ellen ugyanis – mint ismeretes – hasonló jogszabály miatt indult kötelezettségszegési eljárás.
Hogy miért kerültünk ebbe a helyzetbe, tudjuk. De tovább kell lépnünk azon, hogy a korábbi kormányok az EU-csatlakozást megelőzően nem tárgyaltak jól a brüsszeli illetékesekkel. Adott egy sajnálatos helyzet, és ezt rendezni kell.

Például összefogással. A Kárpát-medence valamennyi országában főzik ugyanis a kisüstit, és nemcsak a magyarok. Több ország közös fellépése pedig akár eredménnyel is járhatna. Csak ehhez félre kellene tenni a vélt vagy valós sérelmeket. (Javasoljuk, kezdjék a tárgyalásokat ezúttal egy kupica jó szilvapálinkával.) Egy esetleges közös kiállás igen jól jönne a jelenlegi nem túl fényes viszonyban. Akár az első lépést is jelenthetné ahhoz, hogy a kényesebb kérdésekről is valós tárgyalások kezdődjenek.”

Hirdetés