Hívó szó

Az erdélyi magyar Magyarországon sem érezheti otthon magát, éreztetik vele, hogy jövevény.
Hirdetés

„Nem volt nehéz észrevenni, hogy öreg kontinensünk nyugati felétől a nagy sós vizeken túli vidékekig munkaerőnek vitték az erdélyieket, s ha egyikük-másikuk be is futott, ahhoz többszörösen kellett bizonyítania, hatalmas erőfeszítéseket kellett tennie, vagy ebben akár a szerencsének is közre kellett játszania. Meglepetésemre ez Magyarországon sincs másként. Az erdélyi magyar ott sem érezheti otthon magát, éreztetik vele, hogy jövevény. Hiába székely, kalotaszegi, mezőségi, netán a világon a legszebb magyart beszélő Szatmár vidéki – a szórványt ne is említsem –, csak az anyaországiaktól munkahelyet elorzót látják benne.

Reményik Sándor és Kós Károly az első világégés után megírta: aki elment, az elment, de a maradóknak erős várat kell építeniük Erdélyből. Én visszahívnám az elmenteket is. Tudom, nehéz az egyszer magára hagyott házba visszatérni, netán új otthont építeni, de az idegenbe szakadtak léleksérülései ellen nincs más orvosság.

Erdély, bármennyi rossz történt és történik benne, még ma is egy tündérkert. Nem kis mértékben függ tőlünk, hogy számunkra még élhetőbbé tegyük. Már nem egy holland, dán, osztrák, talján meg más náció tagja vásárolt itt magának házat, telket, birtokot. És jönnek tömegesen vissza a németek, teszik rendbe az itt hagyott házaikat. Még Nagy–Britannia hercege, Charles is ősei szülőföldjén érzi jól magát, és csak dicsérő szavakat mond róla gyakori látogatásaikor.”

Hirdetés