A mindent egybekelesztő kenyér

Testvércipónak óriási, nemzetinek vallásos, összetartozásosnak meg kissé erőszakos volt a kenyértörés. Döbbenetből ámulatba estünk.
Hirdetés

Még mindig nem tértem magamhoz, annyira lenyűgözött tegnap a Kárpát-medence kenyere. Pontosabban a testvércipója. Mert igen, cipónak nevezték el a 200 kilós, pékipari termékecskét, amely kedden Szolnokon sült ki, és szerdán Kolozsvár Főterén fogyott el. Ahova Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke hozta el.

Nem egyedül persze, tízen cipelték fel a színpadra. Mérete miatt egyszerre volt impozáns és ijesztő. Alakja nem meghittséget sugárzott, mint a családi kenyér, vagy kedvességet, mint a cipó, inkább hasonlított egy széthullámzó mutáns létformára, amely túl akar türemkedni az egész Szent István-napon és az új kenyér ünnepén. Az íze viszont kifejezetten jó volt.
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
Parajdi sót, beregszászi forrásvizet, révkomáromi burgonyát, zentai kovászt és jászsági lisztet dagasztottak bele, de ennél sokkal többféle érzés kelt ki belőle. Egybekelesztette az önkormányzati politikusokat és a felekezeti vezetőket, akik felavatták és megszentelték. 
 
Bár mindegyikük az összetartozást említette, az esemény nonverbális része, a kenyér megszegése az egyik legerőszakosabb köztéri történés volt, amelynek valaha tanúja lehettem. Antal Árpádék és Magdó János főkonzul óriási késekkel estek neki. A kenyér és az erőfeszítés nagysága akaratlanul is a pogány áldozati ünnepek agresszivitását idézte.
 
Amit aztán a néptáncos gyerekek tompítottak valamelyest azzal, ahogy szorgalmasan szeletelték a darabokat, és tapintható szeretettel adták tovább az óriási tömegnek. Még úgy is, hogy egyikük elvágta az ujját.
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
Ami leginkább megdöbbentett, az a kenyérre várakozók kitartása volt. Többségében idősekből állt a közönség, és miután álltak jó félórát a ceremónia alatt, akkor sem távoztak, amikor a kenyér megtörésekor óriási zápor zúdult le. Csak egy részük fért be a színpad melletti sátorba, és még kevesebben a színpadra, ahova egyszerre legtöbb ötven főt engedtek az önkéntesek, hogy ne történjen baleset.
 
Amikor csendesült az eső, még többen jelentek meg, és hamarabb látszott a kenyér, mint a sor vége, pedig akkor már legalább fél órája osztogatták a szeleteket. A sorbanállók zöme ünneplőbe öltözött, türelmesen várt, kóstolás után pedig lelkesen válaszolt, ha kérdeztük: igen, finom, nagyon ízlik, erre megérte várakozni.
 
Egyszerre volt a szemükben áhítat, öröm és hála. Hála nemcsak az odafigyelésért, hanem a kenyérért mint táplálékért is. Egyszerre volt az egész felemelő az örömüktől, és szívszorító, amikor kibukkant a rászorultság.
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
Valamit nagyon nem csinálunk jól az idősekkel. Konkrétan hanyagoljuk őket. Mert úgy kell nekik az összetartozás érzése, mint egy falat kenyér.
 
Mindenképp érdemes volt kisütni.
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 
A Kárpát-medence kenyere a Kolozsvári Magyar Napokon
 
 

Fotók: Szabó Tünde

Hirdetés