Itthon is balesetekkel kezdődik a hétvége

Négyen a bánsági, ketten a prahovai közutakon haltak meg. Ma nem érdemes hírekkel kezdeni a napot. Se fáradtan vezetni.
Hirdetés

Négy személy vesztette életét pénteken egy Krassó-Szörény megyei autóbalesetben, amikor járművük frontálisan ütközött egy nyergesvontatóval Temesszlatina közelében – számolt be a resita.ro portálra hivatkozva a maszol.ro.

Az eddigi vizsgálatok szerint a tragédia azért következett be, mert a személygépkocsi sofőrje elaludt a volánnál. A kisautó négy utasa – három férfi és egy nő – a helyszínen meghalt. A nyergesvontató vezetőjének nem esett bántódása.
 
Az áldozatok Mehedinți megyeiek voltak, szabadságukról tértek haza Romániába. A rohammentő-szolgálatnak több órára volt szüksége arra, hogy kiszabadítsa holttesteket a jármű roncsai közül.
 
Két személy meghalt, egy megsérült abban a balesetben, amely szombaton reggel történt Prahova megyében. Itt is teherszállító ütközött egy személygépkocsival Liliești körenyékén. Az Agerpres tudósítása szerint a Brassóból Ploiești felé tartó teherautó sofőrje elveszítette az uralmát a volán fölött, átkerült az ellenkező sávra, így ütközött a vele szemben haladó autóval.
 
A személygépkocsi két utasa meghalt, egy harmadikat a megyei kórházba szállítottak.

Hirdetés