Ponta felszállt a nackórollerre: az ortodox román az igazi!

Ön nem ortodox? Még csak nem is román? Akkor nincs sok esélye államfőválasztást nyerni.
Hirdetés

Persze, hogy kijátszotta Victor Ponta miniszterelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a nacionalista kártyát annak kapcsán, hogy a novemberi államfőválasztáson várhatóan Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) német nemzetiségű elnöke lesz az ellenfele. A kormányfő a PSD országos tanácsának kedd esti nagygyűlésén, amelyen hivatalosan is bejelentette: elindul az államfői tisztségét, burkoltan, mintegy a hallgatóságával összekacsintva megjegyezte: nem hányhatja senki a szemére, hogy ortodox és román.

Mint ismeretes, a felmérések szerint Ponta a legesélyesebb az államfői tisztség megszerzésére, legfőbb kihívója Klaus Johannis lehet, amennyiben jövő héten a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) őt nevezi meg államfőjelöltnek Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszterrel szemben.

Ponta a nagygyűlésen közölte: Románia, a románok elnöke szeretne lenni. „Azt hiszem, az utóbbi években olyan elnökünk volt, aki a románok ellen cselekedett” – hangoztatta. Az Erős Románia szlogennel kampányoló kormányfő ezután szállt fel a nackórollerre.

„Nem hiszem, hogy egy, Románia államfői tisztségére pályázó jelölt esetében problémát jelent, ha nem ortodox vagy nem román nemzetiségű. Velem azonos jogokkal rendelkezik. De egy dolgot minden alkalommal el akarok mondani: nem akarom, hogy bárki is azt hányja a szememre a saját országomban, hogy hiba,

ha román vagy ortodox vagyok.

Így születtem, így halok meg, büszke vagyok rá, és szerintem ezért tiszteletet érdemlek” – fogalmazott Ponta.

A miniszterelnök mindezt úgy jelentette ki, hogy korábban soha sehol nem merült föl, hogy probléma lenne a vallása vagy a nemzetisége. Csakhogy. Klaus Johannis, a PNL elnöke, Nagyszeben polgármestere szász. És evangélikus.

Egy, a napokban közzé tett felmérés pedig azt mutatja, hogy a románok többsége azt szeretné, ha az új államfő román nemzetiségű lenne és ortodox. Ponta minden bizonnyal ezen felmérés ismeretében kezdte el megdolgozni a románok agyát, miszerint ő tökéletesen megfelel ennek az elvárásnak. És persze potenciális ellenfelével sincs baj.

Csak egy kicsit nem ortodox. Meg nem román.

Hogy ez mennyire működik, a Gandul.info hírportál összeállításából is kiderül. A portál munkatársai ott voltak a nagygyűlésen, és megkérdezték a helyi erőket, mit gondolnak Johannisról. A válaszok jelzik, hogy – az egyébként az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó – Ponta üzenete célba talált. A válaszok: „Nem román a neve.” „Nem innen, Oltból való.” „Nem a mi országunkból való, más országból jött, nem tudom, mit keres itt, miért indul itt az elnöki tisztségért.” „Német. Tudhatjuk, hogy Romániában született? Mondta valaha is, hogy Romániában született? Nem mondta. Ha mondta volna, más lenne.” „Nem román, idegen, nekünk a románjaink kellenek.”

„Csak egy román juttathat el oda, ahova megérdemeljük.”

Ez utóbbiról mindezek fényében mi magunk is mélységesen meg vagyunk győződve.

 

Hirdetés