Magyarul románul

Állítólag két éve ugrásra kész a nem román anyanyelvű gyerekek román nyelvre tanításának külön bejáratú programja, csak a politikai akarat hiányzik.
Hirdetés

„Adja magát a kérdés: melyik politikai fél akarata? Mert azért sokunkban él még az emlék, amikor az államfő – van-e Romániában ennél fajsúlyosabb politikai akarat? – személyes felismerésének adott hangot: másképpen kellene oktatni a román nyelvet a kisebbségi nemzetek gyermekeinek. Ha másért nem, hát azért, hogy empatikus és értő fülekre találjanak a bukaresti üzenetek.

Aztán azóta sem történt semmi, a szerencsétlen magyar és egyéb nem román kisgyerekek Creangă románok számára is nehezen érthető archaikus meséin kénytelenek megutálni a román nyelvet. Főleg a hátrányos helyzetű székelyföldiek, akik a parkolóban is alig találkozhatnak a román nyelv élő fordulataival.
 
A politikai akarat persze majdnem mindent meghatározó elem, de jobb lenne nevén nevezni a dolgot. Esetünkben ugyanis legalább olyan mértékben bizniszszempontoknak hívják a megvalósítást akadályozó hiányt. Az újgenerációs, digitalizált kiegészítőkkel is rendelkező tankönyvcsomagba ugyanis nem kívánták beilleszteni az anyanyelven románul tanító új könyvek kibocsátását. Az ugyanis újabb projektként akár uniós pénzt is teremhet – a maga velejáró leosztásaival.”

Hirdetés