George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SR) igazgatója legutóbbi nyilatkozata úgy értelmezhető: Bukarest nemzetbiztonsági kockázatként tekint a magyar kisebbségi jogkövetelésekre.

Maior az Adevărulnak nyilatkozva ugyanis Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentései kapcsán arról beszélt: a SRI feladatának tekinti a területi autonómia romániai megvalósulásának megakadályozását.

Maior kijelentései nyomán tehát ismét beigazolódik, hogy Bukarest továbbra is attól tart: az önrendelkezés, mindenek előtt a területi autonómia biztosítása révén veszélybe kerülne az ország területi épsége, az autonómiát ugyanis a szeparatista törekvésekkel azonosítják.

Holott az ország biztonságát, Románia érdekeit éppen az veszélyezteti, ha a magyarok jogköveteléseit ilyen hangnemben söprik le az asztalról, ez ugyanis semmiképpen sem abba az irányba hat, hogy körülményeikkel elégedetten, nyugodtan éljenek, és vegyenek részt az ország ügyeinek irányításában, a gazdaság gyarapításában.

Sőt azt az érzést növelheti, hogy a román állam a puszta létüket is fenyegetésként értékeli, mivel továbbra sem tud megszabadulni attól a rögeszmétől, hogy amíg jelentős számú magyar közösség él az országban, addig mindig fennáll a veszélye Erdély elvesztésének. Ezért tesz Bukarest keresztbe minden, a kisebbségi jogok bővítését, illetve nemzetközi szabályozását, számon kérhetőségét célzó kezdeményezésnek, és ezért próbálja olyan színben feltüntetni az önrendelkezést, mintha az ördögtől való volna.

Minderre jó ürügyet szolgáltatnak bizonyos olyan példák, amelyek azt mutatják: az autonómia akár függetlenedési törekvéseket is magában hordozhat. A skót vagy a katalán példa nem feltétlenül alkalmas arra, hogy megnyugtassa a románokat, de azért azt sem árt figyelembe venni, hogy olyan nemzetekről van szó, amelyek hosszú évszázadok óta idegen uralom alatt élnek, és nem rendelkeznek önálló államisággal.

Az erdélyi magyar közösség igényeivel kapcsolatosan sokkal inkább a dél-tiroli német vagy a finnországi svéd autonómia példáját kell a román fél előtt hangsúlyozni, arra rámutatva, hogy a számukra biztosított kulturális és területi önrendelkezés épp hogy elfojtotta a feszültséget, és segített megteremteni a békés együttélést többség és kisebbség között.

Bukarest az ukrajnai válságot is ürügynek tekinti az önrendelkezés démonizálására, mondván: Oroszország is az önrendelkezés elvére hivatkozva kebelezte be a Krímet, és a délkelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk szakadárjai is az önrendelkezés elvére hivatkozva akarnak függetlenedni Ukrajnától. Holott az erdélyi magyar közösségen belüli mérvadó körök részéről sohasem hangzott el az elszakadást propagáló nyilatkozat a területi autonómia biztosítása kapcsán, sőt hangsúlyozták, hogy az autonómia nem jelenti a román szuverenitás megkérdőjelezését az érintett területek fölött.

Maior kijelentései súlyosak, azt jelzik ugyanis, hogy belső ellenségként, vagy legjobb esetben potenciális belső ellenségként tekint több mint 1,2 millió polgárára. Akik semmi egyebet nem akarnak, csupán azt, hogy törvényes úton, alkotmányosan körülbástyázott jogokat biztosítsanak számukra ahhoz, hogy az élet minden területén azonos jogokat élvezzenek a románokkal, hogy azokban a régiókban, ahol őshonos közösségnek számítanak, ugyanúgy használhassák anyanyelvüket a közigazgatásban, és ugyanúgy anyanyelvükön tanulhassanak az oktatás minden szintjén, mint a románok.

Megtörténhet persze, hogy Maior csupán saját politikai karrierjét építgeti, fölmerült ugyanis, hogy Victor Ponta államfővé választása esetén visszatérhet a Szociáldemokrata Pártba, akár miniszterelnökként is. Kijelentésének súlyosságán ugyanakkor ez nem változtat.

A jelenleg a román kormányban is szereplő, parlamenti képviselettel rendelkező magyar szervezetnek Maior kijelentései nyomán most időszerű lenne hivatalosan is kérdőre vonni koalíciós partnerét: valljon színt, és derüljön ki, hogy a román állam valójában hogyan tekint az országban élő magyar közösségre.