A nagy ukrajnai szemétdomb

A dologból tanulhatna az új ukrán vezetés, s csak az a kérdés, túl tud-e lépni saját nacionalizmusa kártékony árnyékán!?
Hirdetés

„Kelet-Ukrajnában azért teljesen más a helyzet. Más azért is, mert ezek régi ukrán területek, s eloroszosításuk csak félbe-szerbe sikeredett, s az is az iparosítás örvén. De éppen az iparosodottság miatt nem mondhat le Ukrajna ezekről a területekről, mert akkor gazdaságilag csórébban maradna a faluszéli koldusnál. Reakciója ezért is határozottabb, csakhogy ez a „határozottság” eddig sokkal több kárt okozott, mint amennyi hasznot jelentett, s az elszántnak mondott katonai fellépés eredményei erősen megkérdőjelezhetők. Persze, az Orosz Föderáció áll valójában a háttérben, s Kijevnek egy katonai nagyhatalommal kell megmérkőznie saját területén. Hogy a helyzet idáig fajult, abban Ukrajna sem teljesen vétkes. Az ukrán vadnacionalizmus feltámadása, a kisebbségek ellen hozott, deklaratív, de irritáló intézkedések hozzájárultak a helyzet kiéleződéséhez, pedig tudhatták volna, hogy Oroszország minden lehetőséget megragad a birodalom gyarapítására, pláne, ha az orosz nyelvű és nemzetiségű lakosság „védelmében” teheti. A dologból tanulhatna az új ukrán vezetés, s csak az a kérdés, túl tud-e lépni saját nacionalizmusa kártékony árnyékán!? De tanulhatnának más, a térségben ágáló államnacionalizmusok is, Pozsonytól Belgrádon át Bukarestig. „

Hirdetés