Az RMDSZ döntése, hogy kormányon marad, miután a MAE (Külügyminisztérium) megtámadott egy identitással kapcsolatos, a magyarok által szorgalmazott, a kulturális autonómiára vonatkozó kezdeményezést, azt mutatja, hogy az illető szervezetnek csak a hatalom számít. A botrány ott mér csapást az RMDSZ-re, ahol annak a legjobban kellene fájnia, a kemény magra, a Székelységre. A városi magyar diaszpóra túlságosan szofisztikált a radikális identitási diskurzushoz. Ez annak a jele, hogy az RMDSZ is egyre közelebb kerül egy reprezentativitási válsághoz.

A Szövetségnek a Székelység a kemény magja, a székelységi szavazatok elvesztésének pedig az RMDSZ Parlamentből kikerülése lehet a következménye. Ez is oka annak, hogy a Szövetségen belüli hatalom a Székelységre tevődött át. A Székelység, a még mindig tradicionális, identitási harcos múltú társadalom jelenti azt a választói réteget, melynek az identitási diskurzust szánják.

A diaszpóra, vagyis mindaz, ami a Székelységen kívül van, sokkal inkább kozmopolita, szofisztikált és szervesen együtt fejlődött a román társadalommal, még akkor is, ha az identitási dimenzió is fontos maradt számára. De nem annyira fontos, hogy továbbra is elcsábulna az identitási radikalizmus hallatán, mert úgy tűnik, hogy egyes esetekben, mint például az „Egységesen megmentjük Verespatakot” tüntetés alkalmával, az erdélyi nagyvárosok magyarjai túlléptek az ingroup/outgroup paradigmán.

Hamis és túlzás az identitási dimenzióra szűkíteni az egész erdélyi magyarságot. A fiatal magyar választók számára az identitás szó nem túl sok év múlva csak a személyi azonosítást jelenti majd.

A diaszpóra erdélyi magyar kultúrája már rég túllépett Orbán államalapító Szent István-kultuszán és ha csak a képzőművészetre, a kolozsvári Ecsetgyárhoz tartozó magyar művészekre gondolunk, nem hiszem – ez csak egy személyes vélemény –, hogy őket a budapesti tekintélyelvű vezető, Orbán Viktor politikai-messianisztikus körmenetei érdekelnék. Akivel az RMDSZ, történelme során először, együttműködési megállapodást írt alá – implicit módon vállalva a Fidesz ultrakonzervatív értékeit is –, és aki szombaton Tusnádfürdőre fog érkezni, hogy a magyarok felsőbbrendűségét hirdesse. Márpedig a hálózaton barangolva sok olyan magyar fiatallal találkoztam, akiket az identitási dimenziónál jobban érdekelnek a globális kihívások: a társadalmi egyenlőtlenségek, a globális felmelegedés, az open-source, az új feudalizálódás (Tamás Gáspár Miklós).

Mit kínál a magyar diaszpórának az RMDSZ? Egy olyan minisztert, mint Biró Rozália, egy korrupcióval vádolt, hiányos általános műveltségű politikai végrehajtót, aki Kiss Sándor kiskirály bizalmi embere. Mindezt egy káros Székelység/Diaszpóra algoritmus alapján, mely az Egészségügyi Minisztérium élére juttatta a halovány Ritli Lászlót is csak azért, mert Bihar ezt akarta?

Ha van valaki, aki a legkevésbé sem képviseli az erdélyi magyar kultúrát, akkor az biztosan Biró Rozália. Kelemen Hunor legalább költő volt valamikor.

Ha az RMDSZ, a román pártokhoz hasonlóan, leragad a kemény magnál, ha nem tér vissza a részvételi demokrácia alapelvéhez, akkor túlélési gondjai lesznek. Azzal, hogy bekerült és szinte megszakítás nélkül részt vett a hatalomban, a Szövetség intézményesülési folyamata – az RMDSZ céljával és megszerveződésével, a társadalom kihívásaira adott megfelelő válasszal, az alkalmazkodóképességgel kapcsolatos új elképzelések integrálásán keresztül végrehajtott nemzedékváltás – leállt. Az RMDSZ bürokratikus és merev szervezetté vált, mely előbb vagy utóbb reprezentativitási válsággal szembesülni.

Az RMDSZ-t egy partikuláris funkció teljesítésére, a magyarok identitással kapcsolatos jogainak elérésére hozták létre. Egy részüket elérte és ez jelentős fegyvertény. Másokat csak papíron, az autonómiával kapcsolatosakat pedig egyáltalán nem. De meglehet, hogy egy nem túl távoli jövőben ez a funkció már csak kevés magyar számára lesz fontos, a szervezet pedig jelentős válságba és egy lassú halállal végződő folyamatba kerülhet.