Götze negyedszer is világbajnokká tette a németeket

Nem az argentinok ünnepelhettek harmadik világbajnoki címet, hanem a németek negyediket. Taktikázós, gól nélküli, de számos helyzettel tarkított rendes játékidő, hosszabbításban lőtt gól.
Hirdetés

Ha a brazil válogatott számára nem bizonyult elég hatékonynak kétszázmillió brazil szurkolása, a németeknél már működött: az ősellenség argentinok ellen szurkoló házigazdák erkölcsi támogatása mellett a Nationalelf Mario Götze hosszabbításban lőtt góljával 1-0 arányban legyőzte a kék-fehéreket a labdarúgó-világbajnokság döntőjében a legendás Maracana stadionban, és begyűjtötte negyedik világbajnoki címét.

Ezzel megtörte az 1930 óta tartó átkot, hiszen az Uruguayban megrendezett első vébé óta európai csapat még nem tudott világbajnoki címet szerezni az amerikai kontinensen.

Azzal valószínűleg senkinek sem mondunk újat, hogy Argentína nem Brazília. A pumákon nem lehetett olyan lazán keresztülgyalogolni, mint ahogy azt a teljesen összezuhant brazilokon tették a németek az elődöntőben. Alejandro Sabella tanítványai ezúttal is azt játszották, amit tudnak, és ami hatékony taktikának bizonyult ahhoz, hogy – ha szorosan is – eljussanak a döntőig.

Eleinte hagyták a németeket labdát birtokolni, de azért már a középpályán letámadtak, ha pedig Kloséék eljutottak az argentin tizenhatos előterébe, a keményen és hatékonyan dolgozó védelmen nem tudták áthámozni magukat.

Az argentinok viszont nagyon veszélyes kontrákat vezettek, és Higuaín meg is szerezhette volna a vezetést, miután Kroos hajmeresztő módon hibázott: fejjel a saját kapuja felé juttatta a labdát, és a világ futballszerető közönsége azóta is azt próbálja kideríteni, hogy ezzel mit is akart.

Hazaadásnak ugyanis túl rövid volt, passznak pedig pocsék – viszont a védők mögött tartózkodó Higuaínnak tökéletes volt, ám az argentin lesipuskás kihagyhatatlan helyzetben közelről mellé durrantott.

Majd egy újabb kontra végén már betalált, de azt meg les miatt fújták le.

A németek továbbra sem tudtak igazán veszélyes helyzetekig eljutni, a második félidő elején pedig letámadtak az argentinok, de a németek is jól védekeztek, a mérkőzés során szinte teljesen láthatatlan Messi néhányszor megvillant ugyan, de a villogásért még a vébédöntőben sem jár pont.


A németek ismét elkezdtek nyomni, de Höwedes révén csak egy kapufáig jutottak, és a végéig hiába próbálkoztak gyors ritmusváltásokkal, magukat jobban zavarba hozták, mint az argentinokat.

Úgyhogy jöhetett a hosszabbítás, amelynek az első félidejében Schürrle közelről Romero kapusba lőtt, majd Palacio találhatott volna be Neuer kapujába, ha nem akar túlságosan nagy gólt lőni, miután egy védelmi hiba után a tizenhatos előtt hozzá került a labda. De nagy gólt akart lőni, ám a látványos emelés után a labda a kapufa rossz oldalán lépte át az alapvonalat.

Helyette aztán a második félidőben Götze lőtt hatalmas gólt: az első 90 percet majdnem végig játszó veterán Klose helyett pályára küldött, eddig elég indiszponáltan játszó középpályás az argentin ötös jobb sarkánál kapta a bal oldalon elfutó Schürrle zseniális passzát, amit mellel vett át, majd ballal kapásból óriási bombát zúdított a hosszú sarokba.


Az argentinok persze hajtottak az egyenlítő gólért, de a németek kivédekezték a hátralevő időt, és hiába rúgták-ütötték-csípték véresre és félig rokkanttá Schweinsteigert, a góllövés már nem sikerült.

Messi szabadrúgásból még a hosszabbítás hosszabbításában egyenlíthetett volna, de csúnyán fölé lőtte, így a német-argentin vébédöntők állása (az 1986-os argentin és az 1990-es német győzelem után) ezennel 2-1-re módosult, vagyis Németország – 1954, 1974 és 1990 után – immár negyedik alkalommal világbajnok, miután zsinórban negyedszer jutott be a négy közé.

Messi azzal vigasztalódhat, hogy neki ítélték a torna legjobb játékosának járó aranylabdát, míg a legjobb kapusnak járó elismerést Manuel Neuer vehette át.

Németország útja a világbajnoki címig

G csoport:
Németország-Portugália 4-0 (3-0)
    gól: Müller (12., 45., 78.), Hummels (32.)
Németország-Ghána 2-2 (0-0)
    gól: Götze (51.), Klose (71.), illetve A. Ayew (54.), Gyan (63.)
Németország-Egyesült Államok 1-0 (0-0)
    gól: Müller (55.)

    A csoport végeredménye:
1. Németország      3  2  1  -  7-2  7 pont
2. Egyesült Államok 3  1  1  1  4-4  4
3. Portugália       3  1  1  1  4-7  4
4. Ghána            3  -  1  2  4-6  1
    
    Nyolcaddöntő:
Németország-Algéria 2-1 (0-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után
    gól: Schürrle (92.), Özil (120.), illetve Dzsabu (121.)
    Negyeddöntő:
Németország-Franciaország 1-0 (1-0)
    gól: Hummels (13.)
    Elődöntő:
Németország-Brazília 7-1 (5-0)
    gól: Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.), illetve Oscar (90.)
    Döntő:
Németország-Argentína 1-0 (0-0, 0-0, 0-0) – hosszabbítás után
    gól: Götze (113.)

Löw: mi vagyunk a legjobbak

A döntő után a győztes csapat szakvezetője, Joachim Löw természetesen nem fukarkodott csapata dicséretével. „Mario Götze csodagyerek, mielőtt beküldtem, azt mondtam neki: mutasd meg a világnak, hogy jobb vagy, mint Messi!” – áradozott a gólszerzőről.A játékosaim elmentek képességeik végső határáig, kemény munkát végeztek. A sikerhez vezető út egy évtizede kezdődött, még Jürgen Klinsmann-nal. Azóta folyamatosan fejlődtünk, rengeteget dolgoztunk, így ha egy csapat megérdemelte a sikert, akkor az a mienk. Mindig is szépen futballoztunk, ezért hittem a tornagyőzelemben” – mondta.

Alejandro Sabella, az argentinok szövetségi kapitánya viszont érthető módon nem volt túl boldog. „Szomorú vagyok, de egyben büszke is. Gratulálok a játékosoknak, büszke rájuk az ország. Győzni akartunk, ezért nem lehetünk elégedettek a szerepléssel, de a játékosaimra nem lehet panasz, ők most is jól játszottak” – mondta a meccs után.

 A XX. labdarúgó-világbajnokság végeredménye:

1. Németország

 2. Argentína

 3. Hollandia

 4. Brazília

 5. Kolumbia
 6. Belgium
 7. Franciaország
 8. Costa Rica

 9. Chile
10. Mexikó
11. Svájc
12. Uruguay
13. Görögország
14. Algéria
15. Egyesült Államok
16. Nigéria

Hirdetés

17. Ecuador
18. Portugália
19. Horvátország
20. Bosznia-Hercegovina
21. Elefántcsontpart
22. Olaszország
23. Spanyolország
24. Oroszország
25. Ghána
26. Anglia
27. Koreai Köztársaság
28. Irán
29. Japán
30. Ausztrália
31. Honduras
32. Kamerun

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája:

6 gólos:
J. Rodríguez (kolumbiai)
5 gólos:
Müller (német)

4 gólos:
Neymar (brazil), Messi (argentin), van Persie (holland)

3 gólos:
Benzema (francia), Robben (holland), Schürrle (német), Shaqiri (svájci), E. Valencia (ecuadori)

2 gólos:
A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), David Luiz (brazil), Dempsey (amerikai), Depay (holland), Dzsabu (algériai), Gervinho (elefántcsontparti), Götze (német), Gyan (ghánai), Hummels (német), Klose (német), Kroos (német), Mandzukic (horvát), Martínez (kolumbiai), Musa (nigériai), Oscar (brazil), Perisic (horvát), Ruiz (Costa Rica-i), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai)

1 gólos:
Armero (kolumbiai), Aránguiz (chilei), Balotelli (olasz), Beausejour (chilei), Blind (holland), Brahimi (algériai), Brooks (amerikai), Campbell (Costa Rica-i), Cavani (uruguayi), Costly (hondurasi), Cuadrado (kolumbiai), De Bruyne (belga), De Vrij (holland), Di Maria (argentin), Dos Santos (mexikói), Duarte (Costa Rica-i), Dzemaili (svájci), Dzeko (bosnyák), Feguli (algériai), Fellaini (belga), Fer (holland), Fernandinho (brazil), Fred (brazil), Giroud (francia), Godin (uruguayi), Goohannedzshad (iráni), Green (amerikai), Guardado (mexikói), T. Gutiérrez (kolumbiai), Halis (algériai), Hernandez (mexikói), Higuaín (argentin), Honda (japán), Huntelaar (holland), Ibisevic (bosnyák), Jedinak (ausztrál), Jones (amerikai), Kerzsakov (orosz), Kokorin (orosz), Ku Dzsa Szol (dél-koreai), Li Kun Ho (dél-koreai), Lukaku (belga), Marchisio (olasz), Marquez (mexikói), Mata (spanyol), Matip (kameruni), Matuidi (francia), Mehmedi (svájci), Mertens (belga), Nani (portugál), Odemwingie (nigériai), Okazaki (japán), Olic (horvát), Origi (belga), Özil (német), Papasztatopulosz (görög), Peralta (mexikói), Pjanic (bosnyák), Pogba (francia), Rojo (argentin), Ronaldo (portugál), Rooney (angol), Seferovic (svájci), Sissoko (francia), Sneijder (holland), Sturridge (angol), Szamarasz (görög), Szamarisz (görög), Szon Hung Min (dél-koreai), Thiago Silva (brazil), Torres (spanyol), Urena (Costa Rica-i), Valdivia (chilei), Vargas (chilei), Valbuena (francia), Varela (portugál), Vertonghen (belga), Villa (spanyol), Vrsajevic (bosnyák), Wijnaldum (holland), Xabi Alonso (spanyol), Xhaka (svájci)

öngól:
Boye (ghánai, a portugálok ellen), Marcelo (brazil, a horvátok ellen), Kolasinac (bosnyák, az argentinok ellen), Valladares (hondurasi, a franciák ellen), Yobo (nigériai, a franciák ellen)

 

 

Hirdetés