A tervezet

Csodát nem várhatunk az RMDSZ autonómia tervezetétől, viszont higgadt, józan és bölcs közéleti vitát annál inkább.
Hirdetés

Azt is előre látni, hogy amennyiben alkotmánymódosítás nélkül szeretnének biztosítani legalább morzsányi esélyt a dokumentumnak, akkor csak a helyi közigazgatási törvény ma is érvényes, a települések társulását lehetővé tevő előírásaiba kapaszkodhatnak, illetve az országnak abban a területi – régiós – átszervezésében bízhatnak, amelybe már néhányszor beletörött a román pártok bicskája, és gyorsan le is vették a napirendről. Ha viszont az alkotmánymódosítás, például a sokat említett nemzetállami kitétel megváltoztatása a cél, akkor a várható eredmények tekintetében aligha lehetünk derűlátóak, teljesen függetlenül attól, hogyan alakul a kormánykoalíció sorsa a luxemburgi bíróság előtti „felperes is vagyok, alperes is vagyok” Minority Safepack ügyben. Azaz csodát nem várhatunk az RMDSZ autonómia tervezetétől, viszont higgadt, józan és bölcs közéleti vitát annál inkább. Nem ugrabugrálni kell, mint az SZNT teszi, hogy ajaj, ez már nem a dr. Csapó opusza és nem is kell minden vesszőt és pontot elítélni, amint az EMNP szójárása, ha az írásjelek az RMDSZ-től származnak, hanem mindenekelőtt érvényesíthető gyakorlati szempontok alapján kell mérlegelni a használatos fogalomrendszereket, az összefüggéseket, az elfogadtatás és a kivitelezés esélyeit. A kollektív bölcsességre pedig úgy van szükség, hogy a vita során felmerülő javaslatokat rendszerezzék és be is építsék a tervezetbe, még akkor is, ha azok helyenként ellentmondanak a megfogalmazók eredeti szándékainak.”

Hirdetés