Kilépni, maradni?

Eszközzé vált az RMDSZ, úgy tűnik, elsősorban a román hatalom érdekeit szolgálja.
Hirdetés

„Sok fontos ügyben nem emelte fel szavát az RMDSZ, amióta kormányra lépett, lám, most megtette. Nem nagyon volt választása, mert a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezést elmúlt kampányai központi témájává emelte, erre alapozva nyilatkozták oly sokszor jelöltjei, vezetői, hogy megváltoztatható lesz az európai viszonyulás, ezt nevezték meg járható útként, mely elvezethet oda, hogy az EU-tagállamok elfogadják és az unió alapszerződésébe is beemeljék a kisebbségek védelmének ügyét, s mely rendezheti a területi autonómiához való jelenlegi, sok ellentmondástól terhes viszonyulást is. Ha most ezt is feladják, a jövőben nem nagyon marad, mivel kiállniuk még retorikai szinten sem.
Kelemen Hunor szerdán egyeztet Victor Ponta kormányfővel. Az SZDP-nek már nincs feltétlenül szüksége az RMDSZ-re, parlamenti többsége bőven megvan Dan Diaconescu pártjával és a Tăriceanuhoz átállt liberálisokkal. Ha mégis enged, csak azért teszi, mert maga mellett tudva a szövetséget, jobban kordában tarthatja a magyarságot, elejét veszi radikalizálódásának. Mindig jó hivatkozási alap külföld előtt: nincs, amiért elégedetlenkedniük a magyaroknak, hisz lám, a kormány, a hatalom részesei. Eszközzé vált az RMDSZ, úgy tűnik, elsősorban a román hatalom érdekeit szolgálja. Az önérzeteskedésen, sértettségen túl ezért is érdemes volna fontolóra venniük a kormányból való távozást.”

Hirdetés